Kasztília felé baktatsz éppen,
s alig látsz. Elmédben egy rejtélyes,
Szent János éltét elbeszél? vers
zakatol, s látszólag megment téged
a naplemente sárga fényében.
A kába fény még keleten felvillan,
majd az égen a skarlát hold kél fel,
s tükröt tart néked: tükrét a haragnak.
Emeld fel tekinteted s nézz belé!
Ifjúkorodból ezer emlékkép
dereng fel, majd foszlik szét semmivé…
Baktass tovább az éjben egykedv?en,
leírt b?vös soraid mind feledve,
sírfeliratod a vérz? holdfény!
EREDETI SPANYOL SZÖVEG:
A UN VIEJO POETA
Caminas por el campo de Castilla
y casi no lo ves. Un intrincado
versículo de Juan es tu cuidado
y apenas reparaste en la amarilla
puesta del sol. La vaga luz delira
y en el confín del Este se dilata
esa luna de escarnio y de escarlata
que es acaso el espejo de la Ira.
Alzas los ojos y la miras. Una
memoria de algo que fue tuyo empieza
y se apaga. La pálida cabeza
bajas y sigues caminando triste,
sin recordar el verso que escribiste:
Y su epitafio la sangrienta luna.
