Még egy dolog vált világossá számára, hogy ezt a kis történést már hetek óta tudta. Tudni tudta, de el nem hitte. Elmosolyodott volna ezen, de ? már a külvilág szempontjából meg is halt. Lefordult a székér?l, kezéb?l kiesett táblája, így most már mindenki láthatta, hogy a be sem fejezett produkcióra ? csak 8.8-at adott volna. Kényelmesen elhelyezkedett, és elkezdte nézni a kötelez? életfilmet. Tökéletes memóriája volt, így egy kicsit unta a „m?sort", bár egyszer majdnem felkiáltott, hogy ez nem is így volt…
Persze rájött, hogy már nincs mivel kiáltania, és valószín?leg ? téved, hiszen a nagy fels?bbrend?nek nincs érdekében ?t átverni. A végén, mintha kifutott volna a filmszalag, a látómez? fehérré vált, de ezután nem történt semmi.
Igen! Még egy pár év dukált volna nekem! Valószín?leg ez annak a helye, gondolta. Utána meg azt gondolta, hogy ez micsoda marhaság, hiszen, senki sem pocsékol filmet be sem következett dolgokra. És különben is! A nagy filmrendez? csak tudta, hogy mikor lesz a vége. Semmi, más történt, unatkozott.
Na! Legyen már valami! Most mi van? Ez valami gondolkodási id?? Ne vicceljetek már, ez az én életem volt. Ha valami nem tetszett, már úgyis mindegy, nem? Most mi van? El kell mondanom, hogy így, meg úgy, jobban is élhettem volna, és hogy ja, ezt, meg azt nem kellett volna elkövetnem? Ezt várjátok ugye? De mi szükség erre? Hiszen ti mindent tudtok, én is tudom valahol, csak…, csak valahogy nem sikerült megvalósítanom, bevallanom, elmondanom…, meg ilyenek. És különben is, szép életem volt! Szép nyugodt és csendes. Már ez is baj? Vagy pont ez a baj? Jaj ne már, ez nem lehet! Vagy igen? Más kifogás nem jöhet szóba. Ah! Hagyjuk az egészet, csak találgatok, legalább mondaná meg valaki, hogy mit rontottam el! Halló! Van itt valaki? Miért csináljátok ezt?
– Mert ez a munkánk!
– Mi? Az, hogy szívassatok?
– Nem! Az, hogy megmentsük az életedet!
– Az életemet? De én már meghaltam!
– Az igaz, Mr…, – az orvos a kórlapra nézet – Mr. Peterson, de mi visszahoztuk.
– Peterson? Az ki?
– Hát maga, Mr. Peterson! De egy ilyen túladagolás után normális, hogy nem emlékszik a nevére (sem), de a haverok majd elmondanak mindent.
A hordágyat betolták a kórterembe, ahol hosszú hajú farmernadrágos fiatal lányok és fiúk várták ?t.
– Helló Pet! Mi van te mákista! Jó volt a túlvilágon? Maradt még a szerb?l?.. – záporoztak rá a kérdések.
Kenderesi Thomas…., vagy is most már Pet, megvárta, amíg mindenki kipoénkodja magát, majd halkan megszólalt.
– Sziasztok! – és elmosolyodott.
– Hát szia, te ártány! Tudod mi választott el az aranylövést?l? – és ez a legtágabb pupillájú válasz nélkül is folytatta – hát, csak annyi, amennyi a t?ben maradt, höh!
– Köszi, hogy segítettetek! – mondta valamiért, és egyszer?en csak tudta, hogy ezt kellett mondania.
– Ne köszizzél semmit! – szólalt meg egy másik vigyorgó ismeretlen – ha a húgom tornaversenyén nem murdel meg egy bíró, akkor már csak a hullaszállítóknak segíthettünk volna.
– Mi? Hogy? Mi történt?
