A Magyar Museum, az első magyar irodalmi és kritikai folyóirat 1788. július 13-án jelent meg Kassán.
Nem volt előzmény nélkül ez az esemény:
Batsányi János 1787. november 13-án Baróti Szabó Dáviddal és Kazinczy Ferenccel megalapította a Kassai Magyar Társaságot, az első magyar irodalmi társaságot. És ez 220 évvel ezelőtt történt!
A megélénkült irodalmi élet az ezerhétszázas évek végén megtermékenyítően hatott a kibontakozásra. Igény támadt irodalmi és tudományos társaságok, akadémiák felállítására.
Ez az igény testesült meg a Magyar Museum megjelenésével, ahogy maga Batsányi fogalmazza meg a folyóirat Bé-vezetésében.
Íme: „Szükségünk vagyon mi-nékünk illyen egy Társaságra; melly mind a’ maga tagjait költsön segítséggel, mind egyéb Magyar Írókat hasznos tanáts-adással a’ Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére, ’s az anyai nyelvnek szépítésére serkentse, és ösztönözze;”
Ez a Kassán megjelenő folyóirat három fő irodalmi irányt képviselt:
– a francia hatásra keletkezett racionalista irányt, melynek szószólója maga Batsányi,
– a német hatást tükröző szentimentálist, melynek Kazinczy Ferenc a szorgalmazója, és
– a latinos, klasszicizáló irányt, ennek Baróti Szabó Dávid a képviselője.
A Magyar Museum jelentőségét kiemeli, hogy nem csupán passzív közvetítő szerepre vállalkozik, nem csak népszerűsíti a hazai és európai irodalom alkotásait, hanem tág teret ad az újonnan feltűnő alkotóknak: íróknak, költőknek. Jelentkeztek is az újak, hiszen itt megjelenni rangot jelentett. Rangot és állásfoglalást, elkötelezettséget az új, a haladás, a felvilágosodás mellett, az elmaradottság, a maradiság, az elnyomás ellen. És ez nem volt mentes a politikai állásfoglalástól sem. Ezért vezetett sokuk útja a vádlottak padjáig a Martinovics féle perben.
Ellentétek már a kezdetek kezdetén jelentkeztek az alapítók között. Az történt, hogy a Kazinczy által írt bevezető helyett Batsányi a saját írását tette be e lapba, kihasználva társa távollétét. Az igazság az, hogy sohasem kedvelték egymást eltérő politikai nézeteik miatt. Batsányi János a francia forradalmi eszmék híve volt, Kazinczy ellenben jozefinista, a császár híve – meg is válik a laptól.
Az alapító tagok mellett föltétlenül említést érdemel Verseghy Ferenc költő, akinek költészete itt bontakozott ki teljes nagyszerűségében. Korrektori minőségben segített a lap szerkesztésében.
A folyóirat bár rövid életű volt — 1792-ben megszűnt — a magyar kultúra területén üzenetet hordozott, melyet a későbbi nemzedékek irányadónak tekinthettek.
Említésre méltó az igyekezet, ahogy a nyelv tisztaságáért síkra szál a bevezetőben Batsányi, vagy ahogy a műfordítóknak adott tanácsaival igyekszik munkájuknak mércét adni.
Ezen korszak jelentősebb irodalmi személyiségei közül, akik kapcsolatba kerültek a folyóirattal, föltétlenül említést érdemel Bessenyei György neve. Batsányi ír róla elismerő szavakkal, az „úttörő elődnek” kijáró tisztelettel.
Említem továbbá a fiatalon elhunyt Ányos Pált, aki II. Józsefről megírta a „Kalapos király” című verses politikai röpiratát. Róla is elkötelezetten ír Batsányi.
A sort Virág Benedek említésével folytatom, aki jó barátságot tartott fenn Ányos Pállal, és hexameteres verseit közölte a Magyar Museum.
Sok lenne mindenkit felsorolni, de még szót ejtek Barcsay Ábrahámról, a költőről, Kemény János erdélyi fejedelem leszármazottjáról; vagy az irodalom művelő és pártfogó Orczy Lőrincről, akihez Baróti Szabó és Batsányi is folyamodnak. Ő volt az aki, nem minden politikai célzat nélkül, lefordított részleteket Nagy Katalin orosz cárnő törvénykönyvéből.
Izgalmas korszaka a magyar kultúrtörténetnek a felvilágosodás szellemi kiteljesedésének ideje. Nagy nevek és nagy gondolatok köszönnek onnan ránk. Érdemes rájuk figyelni!
2007. július 5.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: dr Bige Szabolcs-
