Messze még az ég, messze még az éj,
Az egymást kibontó lázas szenvedély.
Vedd le magad a vázról, mondj le hát
A mázról, lépj ki a kötelékek bezáró,
Szenvedélytelen nyomorától! Ölelj!
Tanítsd meg rongy testem énekelni
A mának, hosszú romlásomban utat
Hagyni vágynak, húsvirág bomlásnak.
Keltsd életre is bennem az asszonyi
Vágyat, hogy ne érezzem meg most
Még illatát a tavaszromboló halálnak.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: dr Kocsi Katalin
