Én vagyok a B?n, a láthatatlan,
húrtalan heged?n szótlan vonó.
Kihunyt parázson fortyogó katlan,
rövid kötélen hosszan lázadó.
Ólmozott kocka, kacagó arany,
ingujjba csúsztatott cinkelt lapok.
Állítmány nélküli részeg alany,
sárban fetreng? üres mondatok.
Kit?zött fehér gyolcs hulla hegyen,
béke, mit szél becézget aljason.
Rejtett hiúság, hogy kemény legyen
az ellágyult hús a hideg vason.
Ã??rjöng? Isten eretnek álma,
eltitkolt vágya a h?tlen lotyó.
Az igazság szikla bársonyára,
égb?l aláhullt halott hírhozó.
Kidöntött rönkön elárvult kender,
röhög? megváltás fejsze fokán.
Rémülten emberb?rbe bújt ember,
ordító csend a végs? szó jogán.
Farok nélküli mosolygó kígyó
torkán akadt utolsó áldozat.
Vagyok a B?n, az immár látható,
levedlett vég, a csonka kárhozat.
