Kovács-Cohner Róbert : Az utolsó város

A bál ciklusból

 

 

Pallosként napfénybe meredő

Borostyános pillanatpaloták –

A fény csilláma rajtuk rám világít,

Ahogy kinézek egy percablakon át.

Rég jeges csillagokat karcolt hegyük,

S az üres hangot istenének véltük,

De most az űrbe mered üvegszemük.

Nem látlak titeket: elvakít a fényük.

Messze vagyok. Távol minden hangtól,

S a borostyán lassan engem is benő.

Szemközt egy ablakból meg tán te nézel,

Százszor képzelt, elárult szerető.

Csend van és már semmi sem mozog,

Az óceán kinn opálossá dermedt.

Felszínén a tornyok tükröződnek –

A mély tófenékbe fakulnak a percek.

 

emlékszel a régi égboltunkra?

a holdra és az érző csillagokra?

emlékszel az álmodott okokra,

a félig elmondott mondatokra?

emlékszel arra a másik jövőre?

emlékszel a szádban olvadó szőlőre,

ami hűs volt, mint az éjjel?

emlékszel, ahogy ketten, reménnyel

kivántunk sorsot, ha egy csillag lehullt?

de aztán az összes bolygó lábunk előtt hevert,

és az ég puhán korallá csitult.

 

Meddig állnak még e magányos erődök?

Fénylenek: fenn megfagyott a nap,

S a toronyban karosszékben ülnek

Múltba roskadt lelkek hallgatag.

Te nézel szemközt ezer éve már.

A régi ruhádban vagy, és a ránc

Szoknyádon réges-rég ugyanúgy hull alá,

Arcodon ugyanaz a pír, ugyanaz a gyász,

Mint azon a régi utcán a várban.

 

az ég partján ültünk és hevertek

lábunk előtt a bolygók – kihűlt gurigák:

felületükbe vésve űrbe zihált imák.

a felhők a tó fölé csillámot kevertek.

felálltunk, s egy párat odébb rúgtunk

– néha asszony sikoltott, néha kisded sírt fel –

s mert üres lett, mi az égbe hajoltunk:

ránk borult a menny – hazugságból szőtt lepel.

álommá mosódott a világ alattunk,

a szél szoknyád tengerré fodrozta.

tudtuk: már csak mi ketten maradtunk,

s az űr a fagyot forró vággyá dúdolta.

a néma csendben felsikított a világ,

szemedbe néztem. átöleltelek.

a földből kinőttek lábunkig pallos-paloták,

könnyed lecsókoltam – s ezzel megöltelek.

 

Most itt vagyok, és betűz a nap.

Csillanó fénybuborékok szállnak felém.

Az utolsó város robajba meredve

Áll, s az üvegen arcod úszik elém.

Itt örökké nézel ugyanúgy rám…

A tornyok lassan mind a porba dőlnek,

És minden ablakban őrt áll a magány.

A fáradt alakok az ablakban

Meredten hullnak a forró homokba.

Hazugságok fénylenek régi lábnyomokban,

De még értelmet látunk félmondatokba.

Nézel rám. Vagy csak délibáb vagy,

És a többi vár kihalt, üres már rég?

Mindegy. Csak még egy kicsit maradj,

Míg ez a palota is némán porba dől, s még

Megcsillan a perc az élén: zár a guillotine.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.