Lukács Mária : A vászon

Nyomtatás

A vászon

Áhítat a puszta ég alatt.

Fénylik a kép, rezzen? aurája,

Forog, mint a föld, mint az orsó.

Varia indul, a kép kitárul.

A kép súlyos, mégis mint a pille,

Izzott a vásznon, s Te égtél mögötte.

A föld sz?zien testként hever,

A zöld tüz? id?ben, sárga lobogásban,

Finom homokként hull rám az id?,

Sok barát szeme követi ecsetem vonását.

Én csak föld vagyok, gondtalan,

Kegyetlen lábatok alatt,

Az emlék tépte gyöngyöz? id?ben.

Ifjúságom, mi tengermélyre hullt.

A csend örvényeivel üzen;

A vászon kialszik,

Te, már nem égsz mögötte.