„A mór megtette kötelességét, a mór mehet"
Hosszú hajléktalanságom alatt sok mindennel próbálkoztam, hogy ha csak átmenetileg is, de komfortosabbá tegyem mindennapjaimat. Sok éve történt, amikor a Nyugati metróállomáson olvasgatva vártam valakire, és odajött hozzám, egy jólöltözött nagydarab szakállas ember.
– Szia, látom ráérsz. Ugye hajléktalan vagy?
– Bingó!
– Na idefigyelj, azért szólítottalak meg, mert látom eléggé jó kondiban vagy, és nem pukkantál még le annyira, mint a többiek. Akarsz dolgozni és egy kis pénzt keresni?
– Ki nem akar? De miért a jó kondi, le kell csavarni valakit?
– Dehogyis. Most gyere el velem Óbudára, ott van annak a pártnak a székháza, akiknek segíteni kell kampányolni. Oké?
– Oké, mehetünk, de hol fogok aludni, mit fogok enni, amíg dolgozok, és amíg nem kapok pénzt? Különben is ketten vagyunk, csak a társam felment a postára.
– Ne aggódj komám, el lesztek ott a pártházban, kaját meg én adok. Ez a fizetésen felül jár.
Ez így egész szépen hangzott, és amit mentorom ígért, azt be is tartotta. S?t, mint kiderült ott abban a székházban m?ködik egy másik, egy nagyobb párt is, és amikor az eredeti munkámmal végeztem, mehettem nekik is dolgozni. Tiszta Hawaii, ott aludtam az aulában egy kárpitozott, puha kanapén.(!) Min? komfortváltozás ez, az aluljáró után.
No, de nem akarok ebbe jobban belemenni, legyen elég annyi, hogy lezajlottak a választások, ki kellett találni hogyan tovább. A kerületi elnökkel id?közben jól összehaverkodtunk, kiderült róla, hogy szakmabeli, hiszen cukrász, és eredetileg én is vendéglátó-ipari szakember vagyok. Maradhattam, a társammal együtt, elláttuk a gondnoki, biztonsági ?ri feladatokat is. Mellette csináltam egy hajléktalan szervezetet, és ?k biztosították az irodát is. Hmmm. Finom volt a helyzet.
De mint tudjuk, a Pünkösdi királyság sem tart örökké, a pártokon belül eléggé s?r?n változnak az er?viszonyok, pláne közvetlenül egy rendszerváltás után. No, egy szép napon kirúgták az akkori vezet?séget, és én megint dilemmába kerültem, merre van az el?re. Megint sikerült maradnom valamilyen szinten, de már nem a pártházban, hanem az új párttitkár bérelt telkén lév? kulipintyóban húzhattam meg magam. H?, de finom! Zöldövezet, a hegyek között, a busz ott áll meg közvetlenül a kapu el?tt. Szemben a bolt, mellettem két kocsma. Kell ett?l jobb?
Amikor megláttam a telket, amire vigyáznom kell majd, és persze rendbe tenni, örültem, mert láttam rajta, hogy lesz itt munka b?ven. Még ha rohannék vele, akkor is több hónapig tartana, de én ráérek nagyon. Kiderült, hogy húsz éve nem csinált rajta senki, semmit. Mondjuk ez meg is látszott, mert amikor els? nap meg szerettem volna közelíteni a kis épületet, machetével, bozótvágó késsel kellett utat vágni magamnak, ami kb. ötven méterre volt a kaputól, mert a telek felénél helyezkedett el. No elkezd?dhetett a munka, és bár már kés? ?sz volt, én egy szál pólóban dolgozgattam a kertben. Mondtam is, megisszuk még ennek a jó id?nek a levét. Be is jött, mert érkezett egy olyan kemény tél, hogy még áprilisban is hó volt a földön. Jön ki a bérl?, a párttitkár, hát elkezd h?börögni. Potyára vagyunk ott, nem csinálunk semmit, meg így, meg úgy.
– De Zolikám, húszcentis hó van kint, és alatta legalább harminc centire megfagyva a föld Nem mondanád meg mit csináljak vele?
Ã??t nem érdekli, veteményezni kéne már ilyenkor. Na oké, naptár szerint igen de úgy látszik, a legfels?bb közigazgatási hivatalnál, az Úristen és társai kft-nél elnéztek valamit. Beszéld meg talán velük.
El is húzott gyorsan, nekem pedig eszembe jutott a versike, amit még gyerekkoromban hallottam.
Az es? esik,
A cseléd eszik.
A gazda morog,
Mert nem halad a dolog.
Aztán csak megkönyörült rajtam az id?járás, és bár kés?n, de csodaszép tavasz lett. Akkor neki g?zer?vel, és felásni bevetni az egészet. Ugye ha egy föld ilyen sokáig nincs m?velve, nagyon lerobban, tele lesz tarackkal. Ennek kiirtására pedig, egyik kertész barátom szerint, a legjobb szer a „kapazin" de jó az ásó is, csak nagyon komoly acélból legyen. Neki is ugrottam, felástam rugóig (kb. 30 cm mélyen), és ahogy a tarackot kifordítottam gyökerestül, a spanom szedte össze utánam. Csomóba rakva meggyújtottuk. Mit mondjak, ahogy teltek a napok, hetek, és kezdett szárba szökkenni a munkám eredménye, egyre jobban éreztem magam. Tetszett, amit sikerült kihoznom bel?le. Tetszett a bérl?nek is, s?t talán az volt a baj, hogy nagyon is. Úgy egyeztünk meg, hogy a termést megfelezzük, mert egyrészt sokat melóztam vele, és magasan fedezi a lakhatást, meg különben is, neki, és a családjának nem kell annyi. De gyarló az ember, és Zoliban megszólalt az irigység, „nehogy már ezeké a csöveseké legyen a termés fele". El?jött a régi, de jól bevált szöveggel, amit anno az urak alkalmaztak a cselédekkel, ha nem akarták ?ket kifizetni Hogy ez, meg az, elveszett, és hol van? Megloptál, takarodj etc. Hát igen. Nem volt semmi biztosítékom. T?zkár, vízkár, és egyéb elemi kárra tudja az ember biztosítani magát, de párttitkár ellen nem.
Úgyhogy szépen fogtuk a betyárbútort, és egy szép kora nyári estén elhagytuk a telket. Amikor a Dzsungelt virágoskertté varázsoltam, el lettem zavarva. A mór megtette…
Aztán a következ? évben, nem tudta rendben tartani a nyaralót, mert ? nem ér rá, nem is ért hozzá, és nem kapott rá embert, mert látták hogy velem mit csinált. A tulajdonos pedig azonnali hatállyal felmondta szerz?dést, és kirúgta. Mellé, még a pártban is újra változások jöttek, és onnan is lapátra tették ?kelmét.
Magyar vagyok, és persze én is gyarló. Azért kicsit hízott a májam, hogy ha csak képletesen, de megdöglött az ? tehene is.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Szappanos Lajos
