Azért hívtuk így, mert azel?tt tényleg boltos volt, mégpedig az egyik rangos f?városi élelmiszerkereskedelmi cég nagyáruházában dolgozott, mint pénztáros, kés?bb üzletvezet?-helyettes lett.
Aztán, mint akkoriban oly sokan, ? is rákerült arra a bizonyos lapátra. Mint általában az ilyen foglalkozást ?z?k, meg-megiszogatott ? is egy-két pohárkával, de amikor kezdett kilátástalanná válni a helyzete, akkor aztán mélyen belemerült az ívásba. Ezzel persze semmit sem használt, s?t inkább ártott magának, mert rendesen leépült. Ráadásnak a családja is végképp szétesni látszott s végül szét is esett.
El is költözött Békásról, a családi fészekb?l. Hogy a család marta-e ki, vagy ? nem bírta elviselni a szégyent, soha nem derült ki. A lényeg, hogy hajléktalan lett. Elérte az utcára került magányos n?k sorsa: csapódott ide-oda, sodorta az ár.
Kapós volt, hiszen bármennyire is megtörte az utca és tönkretette a pia, még mindig sokat meg?rzött hajdani szépségéb?l. Így negyvenesen, a maga filigrán termetével igazán csinosnak volt mondható. Az utca és az alkohol nem bunkósította el, megmaradt kellemes úrin?s (nem úriaskodó, affektáló!) modora, úgyhogy üdít? jelenség volt környezete számára. Rejtély hogyan tudott két téglán pillanatok alatt megf?zni néhány szál papírral, mint ahogy az is, hogy bár egy fa alatt laktak, mégis mindig tiszta volt ? is és a barátja is.
Ha nem segélyszervezetekhez jár az ember tisztálkodni és mosni, akkor az is pénzbe kerül, nem is kevésbe. Egy magára valamit adó n?, legyen bár hajléktalan és középkorú, ápolja magát és az ehhez való kencék sem olcsók, még akkor sem, ha nem a legmárkásabbak. Ahhoz viszont pénzt kell keresni, a guberálás sem mindig jön be. Ezért aztán, más munka nem lévén akkori élettársával beálltak utcasepr?nek (pardon, kézi úttisztítónak). Az csak „természetes" hogy pont abba a körzetbe helyezték ?ket, ahol az áruház volt, melyben korábban dolgozott!
Ha már rossz a helyzet, mért ne legyen még rosszabb. Pista, mint jókép? fiatalember, szerelembe esett az egyik elvált asszony m?vezet?n?vel, aki aztán elintézte, hogy Katit ezentúl, még utcát söpörni sem vették fel.
Azt mondja az írás: „Ahol nagy szükség, közel a segítség". Nos, ez meg is érkezett Hegyi Manó személyében. Azért hívták így, mert általában erd?kben, hegyekben ütötte fel tanyáját. Sokszor becsapták, kihasználták, ezért kissé emberkerül? lett. Nem magának való, csak visszahúzódó, zárkózott.
Kutyája is mindig volt a kunyhójánál, mondván nem vagyok egyedül, és a kutya legalább nem hazudozik, nem csap be. ?is, mint általában a kistermet? emberek, virgonc kis fickó. Hiába dolgos és szorgalmas, állandóan „nyüzsi", neki is tönkrement az élete, többszörösen is.
Amikor Kati végképp a padlón volt, egymásra találtak az óbudai piacon. Kis id? múlva Manó asszonyt vitt a házhoz, mondanom sem kell, Kati lett az erdei lak úrn?je. Mivel Manó sem egy háklis pali, és Kati sem egy házsártos banya, így az erdei tisztás maga volt a béke szigete, s a kunyhóban pedáns rend és tisztaság uralkodott.
Már jó ideje együtt éltek, és összeszoktak, s úgy látszott helyreállnak a dolgok, jobbra fordul a sorsuk. Manó eljárt dolgozni (szinte mindenhez értett), Kati meg, mint tudjuk, nem kapott munkát, ezért „otthon" maradt és csinosítgatta a kuckót. Meleg étellel, tiszta ruhával és ággyal várta munkából fáradtan megjöv? emberét.
Katinak a családjával is kezdtek rendbe jönni a dolgok, már hazajárt Békásra mosni, fürdeni, de az erdei házikót és Manót nem hagyta.
Egy szép, ?szi délután meglátogatott bennünket. Boldog volt, mesélt sokat, hisz oly régen volt alkalmunk egy jót beszélgetni. Szinte kivirult. Kérte, hogy mivel Manó nincs otthon, és nem akar egyedül éjszakázni az erd? közepén, hadd maradjon nálunk. Le is pihent rövidesen.
Reggel meghallgattuk a kisrádiómon a félhetes híreket az ünnepi el?készületekr?l, hiszen az 56-os megemlékezésre készült az ország. Aztán olvasgatni kezdtem, ? pedig még visszafeküdt pihenni.
Néhány perc múlva félig fölült, a leveg?be kapott, és egy rövid, csúnya mélyr?l jöv? hörgés után visszahanyatlott a fekhelyül szolgáló hever?betétre. Nem mozdult többé.
Ez a sok viszontagságot megélt, hányatott sorsú, filigrán kis asszony, negyvennégy évesen befejezte itt a földön.
Akkor, abban a pillanatban mintha csak éppen odanézett volna az Isten, látván mi történt, abban a pillanatban megszólalt Demjén Ferenc cseng? hangján az „Elment a vándor".
A szerz? megjegyzése:
Az orvosi jelentés szerint szívembólia vitte el. Valószín? a sok szenvedés és megaláztatás után, nem bírta feldolgozni a hirtelen rászakadt tömény boldogságot. Azt, hogy újra lesz rendes otthona és egy jóravaló szorgalmas társa, aki bár hébe-hóba iszogat egy kicsit, de nem bántja ?t.
Szappanos Lajos
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Szappanos Lajos
