Bonifert Ádám : Színtelen szivárvány

Azt kérted, hogy mosolyogjak –

de közben kés volt a nyelveden,

éle volt már mindegyik szónak,

fájó lett, vad és kegyetlen,

kétséges lett már a holnap,

terem-e jöv? e jelenben,

rám bíztad, hogy mit gondoljak,

ha már létedben megjelentem.

Azt kérted, hogy simogassalak –

de közben kés simult kezedben,

felsértetted múló vágyamat,

kiürült test s lélek lettem,

voltam, akár egy rossz alak,

homályos folt egy fénykeretben,

nem akartad, hogy felosszalak,

s kutassak benned furcsa jelekben.

Azt kérted, el ne hagyjalak

és én, látod, mégis megtettem,

lehet, hogy még akartalak,

de kialudt már a fény bennem,

nem voltak köztünk már igaz szavak,

s amíg magamon er?t vettem,

s bátorságot, hogy elhagyjalak –

végül színtelen szivárvány lettem.