Mégis fáj…
Ezer t?r foglya a torkom,
Éles penge minden szavad,
Menekülés volt utolsó csókom,
És hirtelen halál, hogy újra láttalak.
Tébolyult zavarodottság, indulat hegyek.
Lelkünkbe tévhitek gyanúja vág.
Ingoványon sétáltunk:- virágos rét.
S napnak hittük a gyertyafényt.
Száz színt álmodtunk,
Szivárványt festettünk a rét fölé.
Tudtuk, hogy tévedtünk-
De csaltunk egy új reményt.
A mocsár lassan elemészt
Elt?nt a rét, a szivárvány,
Meghalt minden remény
Lelkemben ezer t?r pihen
Minden szó hazug álom –
Mégis fáj hogy ébredek.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Dobó Erzsébet