A sebészeti vizsga előtt izgatottan toporogtunk a folyosón. Névsor szerint szólítottak be ötös csoportokban. Még volt bőven időm. Leültem a padra Gyuszi mellé.
Gondoltam, beszélgetéssel jobban telik a várakozás és a feszültségem is oldódik.
Gyuszi élsportolóként sétált be az egyetemre és előmenetelét is inkább sportolói sikereinek, mint szorgalmának köszönhette. Az országos válogatott keret tagjaként sokfele járt világszerte. Legutóbb Angliában versenyzett.
— Angliában hol voltatok? — indítottam a beszélgetés.
— Londonban, de egy hónappal az előtt körutat tettünk Kanadában és az Egyesült Államokban.
— Akkor jól megtanulhattál angolul.
— Igen, perfektül tudom kérni a szobakulcsot, meg tudom kérdezni, merre van a lift, hol van a bár, „kérek egy sört!”, „mennyit fizetek?” Körülbelül ennyi. Tudod, miből áll a kinti program? Szálloda, edzőterem, gyors városnézés busszal, verseny, másnap haza, vagy tovább a következő verseny színhelyére. Nem lehet ott nyelvet tanulni!
Gyorsan telt az idő így csevegve, és már szólítottak is. Együtt mentünk be. Nagy csend fogadott. Feszült csend. Leültünk a padokba és jegyzeteltük a kihúzott tételeinket. Az éppen felelő hangja mormogássá halkult a nagy teremben, az utcáról felhallatszó zajok légyzümmögésé szelídültek…
Én Gyuszi előtt végeztem a feleletemmel, és kint a folyosón megvártam.
Nagyon lelkesen jött ki a vizsgáról, a leckekönyvét lobogtatva:
— Elhatároztam, sebész leszek. Csodálatos pálya! Óriási lehetőségek! Komoly tudomány! — repdestek a szuperlatívuszok.
— Ilyen jól ment a feleleted?
— Nagyon jól, nagyon jól!
Belekukucskáltam a leckekönyvbe. Szűk átmenőjegy szerepelt benne. Kérdően néztem a barátomra.
— A műtőben nem kérdik a jegyet! — válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
Évek múlva sikeres szakvizsgát tett — kórbonctanból.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: dr Bige Szabolcs-
