A világ legjobb üzlete
Vasárnap kinn talán nem éppen olyan szauna, mint az előző napokban, ezért elhatározzuk, hogy elmegyünk megnézni azt a kialítást a New Orleans-i múzeumban, amit már jóideje hirdetnek mindenfele. A kiállítás címe: „Jefferson Amerikája, Napoleon Franciaországa”
Az úton zuhogó eső, az egy órás útból egy félórát egy vég nélküli hídon megyünk. Kétoldalt erdők állnak a vízben, minden méregzöld és nedves. Nehéz szürke felhők felettünk, baloldalt óriási vízfelület, amelyen magasfeszültségő vonal halad keresztül a Pontchartrain tavon. Aztán New Orleans külvárosai, majd a szép francia utcanevek következnek: mint Dauphine, Bourbon, Touluse, stb… Szép fasorok koloniál stílusban, színes házak, egy tér lovas szoborral s már a múzeum előtt is vagyunk. Rengeteg autó. A sok száz parkolóhely foglalt. A múzeum körül óriási park tavakkal, vadkacsákkal, a parkban találunk egy parkolóhelyet, még mindig zuhog… Nagy sor a jegypénztárnál. Végre bemehetünk! Egy cédulát ragasztanak az ingünkre, aztán akár a reptéren mágneses ajtó állja utunkat. Esernyőt, videokamerát elveszik, még várunk vagy tíz percig, aztán egy moziterembe vezetnek és kezdődik a vetítés.
A mese 1682-re nyúlik vissza, amikor is a franciák elfoglalták az öblöt. XIV. Lajos nevében és megalapították az új francia gyarmatot, amit a királyról Luisianara kereszteltek, a várost pedig az Új Orleánsnak a szűzről, akinek az aranyozott szobra most is ott áll a „Francia negyed” egyik utcáján. A „Napkirály” unokája aztán egész egyszerűen — sub rosa — 1762-ben átadta a gyarmatot a spanyoloknak.
1803-at írunk. Franciaországban Napóleon uralkodik, az akkori Egyesült Államok elnöke Thomas Jefferson, aki értesül arról, hogy a spanyolok egyszerűen visszaadják a „Nagy Napóleonnak” a gyarmatot. Hogy miért írtam idézőjelbe a nagyot arra meg visszatérünk.
Jefferson azonnal követeket küld és felajánlja, hogy megveszik New Orleánst. Napóleon visszautasítja az ajánlatott, de a hihetetlen fényűzéshez, háborúkhoz mint Montekukolli mondta, három dolog kell: Pénz, pénz és még egyszer pénz!
Napóleon új ajánlatot tesz. Vegyék meg egész Luisiánát, 15 millió dollár az ára. Jefferson kapva kap ezen és nyélbeüti a világtörténelem legjobb üzletét, mert az akkori Luisiana egy fél kontinenst kitevő terület, amiből később tizenhárom amerikai államra tellett — 800.000 négyszög mérföld! A Mexikói öböltől a Kanadai határig. A terület egy akreja négy centbe került! (Egy négyzetkilométer kb.6-7 $). És 1803. december 20-án átadják Luisianát az Egyesült Államoknak. Egy ehhez hasonló területvásárlás csak a Manhattan és Alaszka megvétel volt, de távolról sem ilyen mérető.
Jefferson megduplázta az akkori Egyesült Államok területét, Napóleon pedig elherdálta Franciaország esélyét, hogy tényleg nagyhatalom legyen belőle, ne csak a nagyhatalmi nevetséges ambíciókkal maradjon.
A kiállítást az adásvételi szerződés aláírásának a bicentenáriumán rendezték az aláírás helyén New Orleánsban, a Cabido nevű épületben.
A kiállításon megértettük miért voltak a szigorú biztonsági rendszabályok a bejáratnál. Alapelve volt szembeállítani Napóleon és családjának elképzelhetetlen pazarlását, Jefferson egyszerűségével és szerénységével. Szembekerült egy korlátlan hatalommal rendelkező diktátor megalomániája egy igazi államférfi szerénységével. Egymás mellet van Napóleon aranyozott agyondíszített trónja Jefferson szerény karosszékével, és a többi tárgyal, amit Versailles, Malmaison és más francia múzeumokból hoztak el e célra. Mellettük Monticelloi szerény elnöki rezidencia berendezési tárgyai.
Jacques-Louis David festményei Napóleonról és családjáról. Josefin arannyal kivarrt palástja, arany kávéskészlete. Madam Rekamier hálószobája. Houdon szobrai Diana és Voltaire portréja, akit Jefferson sokkal többre becsült, mint a császárt. Napóleon aranybabéros Dávid portréja mellet Jefferson szerényen öltözött alakja.
Az egészből csak egyet nem értek. Az összes nemzet, akik a tejhatalomban beleőrült diktátorok hatalmát nyögték, előbb-utóbb rájöttek, hogy az illető egy őrült volt és több rosszat tett népének, mint akármelyik természeti katasztrófa. Vajon csak a franciák olyan bárgyúak, hogy még mindig istenítik azt, aki Franciaország fél lakosságát kiirtotta, megnyerte a nagy csatákat, de elvesztette a háborúkat. Olyan zseniális hadvezér volt és végül elherdálta Franciaország legnagyobb kincset, amit ha megtartottak volna, ma Franciaország lenne az a nagyhatalom, amely megengedhette volna magának, amit az Egyesült Államok megengedett a franciák nevetséges ellenkezése dacára.
A tanulságos és felette érdekes kialítás után, beültünk egy francia vendéglőbe, amiből még mindig van egy csomó New Orleánsba, mert ami igaz, az igaz, a francia konyha még Napóleon kártevéseit is túlélte, és az osztrigák után megettük a helyi különlegességet a „Croufish Etouchet”.
Ebéd után egy nagy séta következett a „Francia Negyedben” — ezt is zárójelben írtam —, mert a legtöbb épület a spanyol fennhatóság idején épült, spanyol stílusban.
Aztán a French Market következett, ami hihetetlenül tarka, minden szempontból, és Flee Markettel folytatódik, ami még tarkább!
Közben kisütött a nap és nagyon jól esett beülni a klimatizált autóba s visszajönni a mai Luisiana fővárosába Baton Rouge-ba, amely onnan kapta a nevét, hogy a domb tetőn egy piros indiántotem állt, erre mondta a francia hogy: „Baton Rouge”!
Baton Rouge — 2003 Június
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:53 :: Galambos Viktor
