S?r? erd? mélyén leszállott az este,
Éjfekete bolyong, a kiutat keresve.
Kezében egy alma, mit egy anyó adott.
– Mit tegyek most ezzel? – ezen gondolkodott.
Hanem egyszer aztán messze hajította,
– Kellesz a fenének! – nagy mérgesen mondta.
Elrepült az alma egy bokor tövébe,
Ezt látva egy mókus, rikkant örömébe'.
Neki is lát nyomban, felfalja a felét,
Itt valami nem jó! – ingatja a fejét.
Gyomra görcsbe rándul, kidülled a szeme,
Mozdulni sem tud már, hánynia kellene.
Éjfekete látja, hagy az állat szenved.
– Átkozott boszorkány, folyna ki a szemed!
Gonosz ármány légyen a boszorkány tette,
Szegény mókus kimúlt, az almát megette.
A mérgezett alma megtette hatását,
Az állat elpusztult; azt a kutyafáját!
– Megállj csak, vénasszony, eléred a veszted,
Utolér a bosszúm, hogy sohasem felejted!
Ni, amott a fánál a boszorkány matat,
– Adok én most neked, ha nem véded magad! –
Ezeket gondolta és kiötlött egy tervet,
Egy gödörbe löki, és ott majd heverhet!
Csakhogy gödör nem volt, de amott egy fatörzs,
Egyetlen mozdulat és a vén banyára d?l.
A sötét fák közt beszédfoszlány hallik,
A fák között a banya áll, röhögve vonaglik.
A hangnak gazdái jöttek nemsokára,
A hét törpe ballagott haza vacsorára.
Megálltak egy percre, tanakodni kezdtek,
Látták a banyát, ki vadszedret szemezget.
Éjfekete intett: – Gyertek ide hamar,
Rádöntjük e törzset, míg a banya kapar!
Huzakodtak innen, tolakodtak onnan,
Elt?nt a vén banya, a magas bozótban.
Munkájuk gyümölcse meghozta hatását,
A kid?lt fa elkaszálta Éjfekete lábát.
Nagyot esett szegény, s a fa alá szorult,
Mert nem figyelt eléggé, éppen felé borult.
Tanakodott a hét törpe – mit lehet itt tenni?
Mígnem Okos szólt Álmosnak: – Menj kötelet venni.
– Nincs egy peták a zsebemben, hitelre nem adnak.
Nem vagyok én pénzes pacák, maradj már magadnak!
Éjfekete felsikoltott: – Most meg mit csináltok?
Majd beszakad az oldalam, szinte alig látok!
Átkozta már azt a percet, hogy elhagyta a tanyát.
– Kellett nekem csavarogni, s meglátni a banyát!
Közben a hét apró ember fejszét, f?részt hoztak,
Hol kezdjék meg a favágást, ezen vitatkoztak.
– Elég legyen! – mondta Okos -, jobb oldalon vágjuk!
Kezdjünk hozzá, kár a szöveg, kés?bb majd meglátjuk.
Kopácsoltak, huzakodtak, a banya csak nézte.
– Elintézlek, Éjfekete! – halkan heherészte.
És az éjben tovaoson, de messzire nem jut,
Lába alatt elfogy az út, ott vagyon egy mély lyuk
Mint egy tégla, úgy esett le, puffanva az alján,
Simogatta fájós lábát, s egy búbot a karján.
Kecmeregve talpra állott, fogsorán lazítva.
Szerteálló laza haján aprót igazítva.
Nagy sokára felnyög halkan: – Még csak ez hiányzott!
Töprenghetek, hogy jutok ki; az ég is alig látszott.
A sarokból horkolást hall. – Hát ez meg mi a fene?
Az ülepem már elzsibbadt, zavar ez a zene.
Varázser?, hókuszpókusz mit sem ér, ezt tudja,
– Felébresztem ezt a dögöt! – a horkolását unja.
De már akkor morgás hallik; – Hiszen ez egy medve!
Maradt még egy piros almám – gondolja nevetve.
És a medve magához tér, néz a sötét éjbe.
Ej de ronda ez a némber, ótvaros a képe!
Megriadva szökken hátra, s megtorpan a falnál,
– Hú, de büdös ez a nyanya, milyen kölnit használ?
A medvének nincs más gondja, menekülni innen,
– Ha itt marad ez a nyanya, borzalom lesz minden!
Megfeszíti összes izmát, és egy nagyot ugrik.
Arra gondol, kettejüknek sz?kös ez a nagy lik.
Végre aztán peremet fog, brummogva meglódul,
Ha még marad, nem éli túl, teljesen elbódul.
A földre ért, s visszanézett. Megnyugodva látja,
Hogy a banya odalent van, nem mászott utána.
Felfigyel a furcsa zajra, a törpéket nézi,
Segíteni kéne nekik, ezt tudja és érzi.
Odacammog a fatörzshöz, könnyedén felkapja.
Majd visszatér a mély lyukhoz, tetejére rakja.
Éjfekete és a törpék, végre megnyugodtak.
Vidám ének hangja zengett, lassan elindultak.
Hát így történt a kínos eset. Mi lett a banyával?
Ne is kérdezd! Tán kijutott. Vagy ott maradt bajával.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Varga László
