egy nyárvégi, meleg este
vágytam bentr?l ki a kertbe
az éj szénnel körberajzolt
bársonycsendbe holdfény markolt
csak sejtettem ajtónk rését
alvó tükrünk halvány szélét –
könnyedén, szinte lebegve
értem a lépcs?n a kertbe
mezítelen talpam alatt
langyos k?, h?s f?szálcsapat
asztalon a mécses fénye
anyát fogta tenyerébe
okkersárga ház falára
rajzolt a kis gyertya lángja:
asztalnak d?lt székhát árnya –
legörbül? kifli szája
felcsendül? dallamszalag:
f?szálak közt, bokrok alatt
tücsökmesterek ringattak
álomba csöpp madarakat
az ég meghajlott, vén hátán
elfeslett, széles palástját
befoltozni segítettek
szentjánosbogár-gyerekek
puha föld volt a vánkosom
s néztem, milyen csendben oson
keresztül sok légvároson
a szell? egy Hold-táltoson
s mint, ki tudója titoknak
mindent magamon átmostam
nesztelen, zöld ladikomban
éjbársony-tóra siklottam
és éreztem, csak így lehet:
a Mindenség és én: az egy
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Vogl Anikó