ki nem mondott
szóba fulladt már
számtalan felismerés!
Ó, megannyi
ki nem mondott
szóba fulladt már
számtalan felismerés!
S mert szeretni vágyunk,
reméljük, hogy egyszer majd
igazzá válik a nagy megérkezés.
Véljük, hogy
talán lesz még id?,
mikor majd fáradtan
hazatérve, megbújhatunk
csendben, a reánk váró, lelket
óvó, édes ölelésbe, s az évek majd
bölcs?ként ringatják ?szül? öregkorunk.
Vak hitünk
elbújni látszik
a vágy-hiú reménybe,
s már nem számít, bilincsbe
verve, vagy szabadnak születve
száll a szó; mert semmi sem maradandó.
El?ttünk kúszik az id? – fénye múltba hamvadó.
2007.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Arany Tóth Katalin