Mint cip?r?l a sarat, úgy vakartad le
Rólam a kényszert mi hozzám ragadt.
Kényszer csók és álnok pirkadat ?zi
A vadat, ki bennem maradt, s ragad
Bennem, itt.
Konokságoddal készített feszületre
Kínzod fel magad. S az alázatból már
Semmi nem maradt a simogatásokkal
Kicsalt évek alatt sem benned, sem
Ágyainkban.
Kitérek a keresztútról, valóm óvom,
S hadat nem üzenek már sem neked
Sem magamnak. Maradok a jelennél
És a magány színpadán építek ismét
Száz csodát.
Élj boldogul, kötésed megszakítom,
Boldogulj!
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: dr Kocsi Katalin
