Fekete kupolákba
csapó villámok, téglákon
áthatoló elektromos ?rület,
szívek burkát
széthasító ostorok.
Acélláncok összef?zte,
soha ki nem mondott
szavak egy rácsok
felszabdalta bálterem közepén.
Állnak. Nézik a semmit,
bámulnak el?re és vissza,
a tér magába fagyva
megváltásra vár.
Kék vénákban kering?
öröklét-vér,
a hatalom
mozdulatlan tébolya.
Felhangzó, majd elül?
sikolyok, áram átjárta,
fekete bársonyleplek
spiráljában rángatózó kezek.
A lovasok most
a két nem-létezés
közti üvegfolyosón
vágtáznak át.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Kántás Balázs