Szép volt, mikor együtt rázogattuk a sz?nyeget az udvaron,
egymás álmait álmodtuk tovább, s harapásnyomod ajkamon
hagytad b?njelként. El?re faltuk fel a másnapi vacsorát,
majd jókat kacagtunk rajta, mit bántuk azt, hogy hogyan lesz tovább!
Múltba vész az érzéki csacsogás, ma már csak érzékcsalódás
a szintetikus hang, értelmetlen az emlék-kép rakosgatás.
Tudom, szépen becsaptam magamat, meg persze téged is Kedves!
E képtelen részegség után a józanságban élni keserves.
A kakas túl korán kukorékolt, szemhéjam ijedten felcsattant,
Három óra, de álmodni már nem kell, örökre ébren maradtam.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Kerekesné Varga Veronika