I.
Menzamisszió és rigmuskelepelés
aromája a MÁV-szaunában.
Verejtékez? vagonok között
huzatos beszélgetések,
elvétve csend-cserzett ábrázatok.
Füst?z? játéknak jellembarkóba,
nikotinos méreget?,
szerinted miért rekedt ?
a zárkózottságban?
Negyed tizenkett?.
Állomások csörtetnek a
perzselt panorámán,
kilométerek szimfóniáján
döcögünk,
a váltó galoppozó metronóm.
B?nös párolódás
a barna b?rpépen,
pillantásokat sikkasztok,
néhol toboroznak a sikk kasztok,
aztán sisterg? homlokkal
nyitjuk az ajtót.
Tikkadt táskatömeg,
ameddig a dioptria
ellát,
pajzán farverdes?t,
göncökt?l debellát
zúdítanak a platóra.
El?játék nélkül
leteper Zánka.
Izzadtan is érzem,
három napig hazánk a
szocreál eufória,
optimistán pezseg
a savas bortabletta,
az út pedig hab lett a
fél literek tetején.
II.
Holnap hajnalig
slágert dübörög? horizont,
részemr?l zenepalackkal
privát nyárleltár.
Mondjuk már feltár
üledékes tanulságokat
a búvárkodás,
konklúzióra vetk?zött
az iszap,
de gólyának ny?g a békaláb,
még kék nyaláb
a másnap,
szívesebben vegetálok
a korsókerítésen,
belém kurázsit a fröccs öntött,
és csalogat a fröccsöntött
vágytál
– kiskanállal kóstolok -,
vajon áporodott ágytál,
amiben pancsolunk?
A pirkadat pityókás
basszustól reng.
Számít, ha fogmosásnál
fejfájósan dereng
az év?dés?
Hülye kérdés,
nem vagyok a kér?d, és
csak idén lettél tizenkilenc,
ne figyelj,
hiszen kolonc a komoly szándék,
hablatyoló különcnek
születtem.
Zsibbaszt a zsibvásári tumultus,
a tucatpuccos portéka,
a zsúfolt, sablonkönyves kortéka,
és a burjánzó tömlöcben futja
lakbérre,
mióta cinikus vakbérre
váltottam a fiatalság vagyonát,
de nézd a jó oldalát,
legalább nem herdáltam
pózpalotára,
sosem pöffeszkedtem sznob
trónon,
szóval nem értem,
kin segít, ha a lábtörl?n
lefitymálóan topogsz?
Beengedlek, hidd el,
ha csöngetsz vagy kopogsz.
III.
Felh?ugaron cammogó,
selejtes szélborona.
Zilált üstökre
okuláré-korona kerül,
vasárnapi fény páváskodik
a pénteki borostán.
Úgy nézem, átfolyt a bor rostán
néhány hordóval,
szombaton spicces lett a szalon,
ittas a diadal,
és részeg a búcsú.
Dajdajozott a száraz vörös
meg a cudar fehér.
Mars-expedícióval is felér,
mire kicammogunk a peronhoz,
a szemgödrökben szarkafalka
fészkel.
Több úttör?nyi ész kell,
hogy felfogjam a furfangos
létkiállítást.
Csak a bölcsész!
Ki állít mást?
Például a mozdony.
Rebellis tülköléssel
siklik a sivalkodó
fémen,
dobhártya-ostromról
áriázik a fék,
persze ágyú-kánonban
döng a csak a bölcsész.
Alakzatba, csatabölcsész,
irány a vagon!
Pár absztinens lovagon
pökhendin virít
a kipihentség plecsnije,
mindenki máson
macskajaj-stigmák
nyöszörögnek.
Végül sikerrel zárjuk a
hadjáratot
– Zánkára az ajtót -,
hát osztozzunk az örömön és
a dallamon,
enyém a bal,
tiéd a jobb,
hallgasd, ahogy a vonatrománc
zakatol.
Sajnos hetek óta vak a toll,
tehát tintának jól jönne
egy számcsere.
Mondd, csupán a szád csele
hogy rám mosolyogsz?
Velencénél már
nem irritál a lavírozó
válasz,
nem gy?zködlek,
hogy engem válassz,
s?t,
senkit se fogok
szerelemmel traktálni,
mert a lépéslucskos
linóleumon
katarzis-szirom sarjadt,
buja bozót a szék alatt,
a remény-csorda szétszaladt,
egy új kezdet és a rét maradt
Érd után,
hát ne kérd bután,
hogy álmokon töprengjek
rajongás-b?zben,
a megváltás tömjénillata
feln?tté bódított,
a magány csókokat lódított,
de Kelenföldön
levadásztam a sánta kutyát.
Két perc múlva Déli.
Szedel?dzködés közben
kattog a zárszó,
girnyó illúziók cipelik a
csomagom,
és garantálja a pályaudvar,
hogy a lifeg? jelenre többé
nem kalapálom a múlt
cölöpét,
veszett verseknek
a tapasztalatban
leltem sintért,
és ahogy pesti sínt ért
a kerék,
valójában ugyanaz maradtam,
egy tériszonyos artista,
bár inkább hagyd otthon
a partvist, ha
felmászol mellém a kötélre.
