Angyali nézésével szinte megbabonázta szüleit, nem tudtak rá haragudni bármilyen rosszaságot is követett el. Egész nap csicsergett piciny szájával, vékony hangocskáján. Énekével bámulatba ejtette környezetét.
– Ebb?l a gyerekb?l színészn? lesz, meglátjátok! – mondogatta édesanyja.
Jutka egyre nagyobb tehetséggel játszotta szerepeit. Már kora reggel elkezdte bemutatóját a mosakodásnál.
„Vizecske, vizecske
kis arcom vizezd be,
ragyogjon két kicsi szemem,
pufi pofim piros legyen,
kicsi szám kacagjon,
fogicám harapjon!"
Mókázott s közben a tükörben gyönyörködött saját képmásában. A tündérlányka hatása alatt állt a család s így nem vették észre, hogy amíg gyönyörködtek benne, elkényeztették túláradó szeretetükkel.
A születésnapjára édesanyja meghívta az ismer?s gyerekeket. Jutka örült a társaságnak, vidáman mutogatta birodalmát. Aztán játszottak énekversenyt, szembeköt?sdit. Jókedv?en telt az id? addig, míg édesanyja behozta a tortát és asztalhoz invitálta a csemetéket. Jutka elfújta a gyertyákat és átölelte a süteményes tálat.
– Ez a torta mind az enyém, ezt én kaptam egyedül! Ebb?l ti nem esztek! – dicsekedett pajtásainak.
Édesanyja lefejtette karjait a tálról, felvágta a négerszín tortát és szétosztotta a gyerekek között. Jutka erre felemelte a porcelánt és földhöz vágta. A szoba padlója megtelt törmelékkel és szétlapult süteménnyel. Az ünnepelt arca piros volt, mint a t?z és magából kikelve kiáltotta:
– Miért adtad oda az én tortámat?
Édesanyja azt mondta neki:
– Kis Jutkám! Te csak magadra gondolsz állandóan. A játékban osztoztál a pajtásaiddal, s?t az ajándékokat is elfogadtad, de az ünnepi tortából sajnáltad megkínálni ?ket és engem is elszomorítottál, pedig örömet akartam szerezni neked. Tudod mit, Jutka? Ha nem becsülöd meg a munkámat, keress magadnak egy másik mamát! Mehetsz világgá!
– Megyek is! Itt nem maradok egy percig sem! – kiáltotta a méregzsák.
– Nem tartalak vissza. Más mama talán mindent megenged neked. Gyere, összepakolom a ruháidat!
S egy kis b?röndbe betett mindent, még túrós batyut és almát is csomagolt.
Jutka megfogta poggyászát és durcásan kinyitotta az ajtót. Odakint már besötétedett, a csillagok csodálkozva pillantottak le az akaratos kisleányra. Csak a hold világított álmot hozó fényével. Jutka megszeppent és vacogva nyújtotta kezeit édesanyjának:
– Mama, fogd meg a kezem!
– Jól van kislányom, a kapuig elkísérlek!
A sz?keség fehérré vált arcocskáján az egyre növekv? riadtság jelei mutatkoztak, de már csak azért sem engedett csökönyösségéb?l. A kapuhoz érve kutyaugatás ütötte meg a fülüket, s mikor az anya a kilincset megfogta, Jutka akarata megtört.
– Mama, én félek a kutyáktól! Nem is akarok világgá menni, mert te vagy a legjobb anya a világon!
Könnyes szemeivel megbánón nézett édesanyjára, aki ölébe kapva elhalmozta csókjaival. Már bizony ? is félt attól, mi lesz akkor, ha gyermeke nem gondolja meg magát és er?sebb lesz g?gje a ragaszkodásnál.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Kohut Katalin
