Kovács-Cohner Róbert : Éjszakai gondolatok

Van-e oly magány, mi a csillagokéval felér?

Egy csepp domborán dereng mosolyod.

Írmagom emel a kihalt, végtelen sötétbe,

de nem érhetem fel, mert ember vagyok.

Végtelen szőlősök szőnyege siklik tova,

hogy átadja helyét

az emberi öregedés időtlenségének,

míg az esetlegesség lopva hívja elő

arcodon a ráncok mintázatát.

 

Kupé, van még egy szál cigim,

hajnali egy óra negyven perc,

valahol.

 

/Résnyire tágult valóságban

fényövezte csillámló sziklafal

tátja a völgyre száját.

Borostyánnal benőtt barlangbejárat.

Mögötte sztalagtitok és egy hotelszoba.

Félig üres whiskys-üveg, te félálomban az ágyon,

csikkek szőnyege, pislogó, hadaró,

kora hajnali lámpafény

az éjszakák sorának közepén.

Linóleum asztal. Kinézek. Vihar.

Már akkor is ezt írtam húsz év múlva.

Húsz év múlva, megfáradtan, eltespedve,

sosem volt, idegen, eggyévált életünk delén.

Aludni fogsz mindjárt. Félálomban heversz.

Reggelre majd újra a most, mikor még nem érzem a számban,

hogy még oly fiatalon majd hol rontjuk el .

mikor talán hajnali kettőkör Örvényesnél

épp te ülsz egy másik vagonban,

s még éjjeli bogárként köröz arcod körül

az eljövő idő.

 

Húsz év múlva írom. Ki vagy?

Idő. Őrült rángás galaxisok vakfoltjai közt.

Csikkszőnyeg. Befejezett értelemnélküliség.

Kint vihar, ősz talán. Vagy most,

egy kupé koszos sarkában. Mindig írom.

Sosem jön el./

 

Van-e oly szentség, mely szentebb lehet a csendnél?

Írmagom lüktet némafilmeket testem vászonára,

s a suttogás vonz csak a mindenen túlra,

hogy lássak végre, ha minden hang már elhevert

és érzem, hogy majd újra alhasamba tódul a zsivaj –

Örvényes pályaudvarán egy ösvény nyílik

az erdő mélyébe a szemafor alatt…

talán a csendbe vezet.

Két óra mindjárt.

 

/Vásár, vurstli, valóság, vágó napsütés.

Arcunkon a láz, hogy már mindig együtt maradunk.

Így volt megírva: örök, fiatal éjszaka –

bennünk a végtelen.

Húsz év múlva már egyikünk sem emlékezik.

Mindjárt elalszol./

 

Van-e oly nagyság, mely fölébe hajol az egeknek?

Halántékomon bolygók csikorognak keresztül,

írmagom lüktet egy elszűkült érben.

Vállamra nehezül az égbolt.

Ember vagyok.

Áll a kép.

Állomás a semmi közepén.

 

/Túlcsorduló kád. Kompromisszum-garzon.

Régi francia dal szól a rádióból.

És üres vagyok, annyira üres, húsz év múlva

az éjszakák sorának közepén./

 

Van-e biztonságosabb, mint az örök változás?

Felhők suhannak át emlékeimen.

Minek? Már nem tudom.

A július-végi égbolt szénrajz-szívembe költözött.

Az örvényesi ösvény távol szalad, csak szalad –

éles kavicsok a lábam alatt.

 

Írmagom vonz a fekete lyuk iszonyú magányába,

és árnyamat bámulom egy fa üregéből –

talán én vagyok?

Csak árnyék, csak levegő.

Csak szín, csak mintázatok.

(Istentelen meleg van, vagy hideg – Rejkjavik)

Csak felhők, mert ember vagyok.

Nincs kit elbocsájthatnék.

 

/s húsz év múlva egy kis szobában,

csikkszőnyegen gázolva át,

egy régi barát kihűlt héjában megbotolva,

a párkányban megkapaszkodva,

s a viharra nézve sem mondhatok majd

senkiért istenhozzádot./

 

Részelemek sorakoznak.

Most is egyre többen.

Egyre szürkébb. Ring. Életre kelnek?

Csak árnyék a páfrányok zöldjén,

mert ember vagyok.

 

Van-e ünnep magasztosabb, mint a hétköznapiság,

Mint szemed sarkában egy madár lábnyomán,

a meggyalázott szűz havon

ahogy a derű átsuhan?

Ha nem is látlak.

 

/Elszakítva. Kiszakítva. Szakad. Szakadozottan

minden szerdán, csütörtökön majd

szocreál erkélyek alakzataiba zárva/

 

Vonaton.

 

/Kávézók önző-önzetlen füst-kérdőjelén

a terítőre bucskázik a fény.

És én hagyom.

Nem értem.

Fel nem foghatom

húsz év múlva sem az örököt,

mi belőled fakad.

Ennyi csak.

Nem is látom. Ki vagy?/

 

Mert ember vagyok.

 

Van-e hit, Júdásénál nagyobb?

A válasz elillan, s már el nem érhetem.

Döcögő vonat. Valahol.

 

/Egyszer láttalak kora reggel az ajtó réséből,

karikás szemed árnyán annyi, annyi év,

és válladon ül az elmondhatatlan,

ahogy kócosan, pólya-puhán tudatlan

a mösdó fölé hajolsz./

 

Van-e olyan, ami –

ahogy elképzellek

most, vagy, húsz év múlva,

egyszerűen, emberin

Örvényesnél egy vonaton

hajnali három óra előtt hét perccel,

vagy a kávézó teraszán fiatalon,

húsz év múlva is

/Mindjárt elalszol, félálomban heversz.

A víz túlcsordul a kádban.

Vadvirágok nyílnak

szivacsos ujjbegyeimen./

linóleum ablakpárkányomon

a viharra nézve éjszaka,

vagy egy kupéban,

a csend felé félúton,

míg szőlősök szőnyegei suhannak tova,

s míg halántékomon bolygóbogáncsok csikorognak át,

 

hétköznapi júdásként

a csempe glóriájával fejed körül

álmosan,

ahogy nézlek a szobából egy díványon ülve

a hajnalok sorának közepén,

a mosdó fölé hajolsz,

és megmosod arcodat?

 

 

Versek Az éjszakák sorának közepén ciklusból:

 

Csendélet

Félhomályban

Az éjszakák sorának közepén

Nimfa

Valahogy más volt még

Éjszakai gondolatok

Befejezetlen összegzés

Hajnalban a világ

Szabad vagy

Posztmodern Requiem

Praemitto

Lepketánc

Az idő küszöbén

 

 

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.