Balázs nem hitte el, hogy az óra cseng: – Biztos csak álmodom, nem lehet már reggel, még épp’ csak lehunytam a szemeimet…
Ágya szélére ült, még agonizált egy kicsit – mit tegyen, jelentsen beteget? Minap panaszkodott Anyának: „mintha lázam volna, és itt hátul is úgy szúr…”
– Áh, inkább gyerünk csap alá, általában fogmosás közben ébred fel teljesen a tudat.
Hunyorogva a fürdőszobába botorkált, ráfér egy alapos hideg zuhany, tegnap a tizenhetedik születésnapja tiszteletére szó, ami szó kicsit bepiált, vagy lehet, hogy nem is kicsit? Mindenre ő sem emlékezhet. Jobb lett volna mára tenni a bulit, holnap szombat, mindenki addig aludhatna, ameddig csak pálinkagőzös mámora engedi.
– Nosza, lássam, hogy mutatsz – és a tükörbe nézett. Felszívta magát, az izmait megtapogatta: hetente háromszor lejár bodyzni a két házzal arrébb lévő fitness stúdióba. A mozgás jót tesz az iskolapadban elgémberedett tagoknak és szemeinek úgyszintén, mert sok bombázó is ott gömbölyíti még satnyának vélt testrészeit.
Egyke ő, az anyja mindenben kiszolgálja: friss zsemle, kakaó, egynapi zsebpénz az asztalra készítve és mindaz a gondoskodás, amitől egy kamasz falra tudna mászni.
Még alig lett tízéves, hogy szülei közös megegyezéssel szétváltak. Nagy kujon apját befírolta egy nálánál tizenhét évvel fiatalabb „liba” (ahogyan anyja emlegetni szokta).
A jól kereső mérnökembert az új asszony mindjárt megjutalmazta egy szöszi kislánnyal, nehogy az első idők összevisszaságában visszatáncoljon a régi családjához.
Még egy utolsó séróigazítás és már a lépcsőházban trappolt lefelé. Az intézmény a város túlsó felére esett, el kell érni a buszt jó időben, mert különben lesz jaj. Az első órája matek, Farkasné nem irgalmaz a későn érkezőknek.
Tíz percet késett.
Úgy döntött nem megy órára, az anyagot úgysem tudja, meg nem is szeretne felesleges vitába bonyolódni a jóval előnyösebb pozícióból induló tanárnővel. Majd elhinti, hogy orvosnál járt, de oly’ sok beteg gyűlt össze, hogy jobbnak látta, ha lelép, így nem fertőződik még tovább…
Matekóra? Nem a világ… Ki akar manapság Einstein lenni?!
Itt van példának Misi, az anyja pasija még tán’ egy nyomorék gimivel sem bír, mégis dől hozzá a lóvé. Bazi nagy dzsippel szaladgál, állandóan csak telefonálgat, ideje, mint a pelyva. Mi lenne, ha most felhívná őt, a napnak úgyis lőttek – gondolta – és ütötte a számokat serényen.
– Szia kisöreg – üdvözölte Misi – mi a pálya???
Misi százkilencven magas, kigyúrt, negyvenes gengszteralkat, ám a szíve arany. Igazán szerette Balázs anyját és nagyon jól kijött az épp lógó diákkal is. Hétvégenként eljártak focimeccsre vagy horgászni. Ilyenkor együtt sörözhetett Balázs is a nagymenőkkel.
– Prücök van, lekéstem a sulit – dünnyögte – meg másnapos is vagyok a születésnapom okán…
– Ne moccanj, maradj ott ahol vagy kishaver! Kimenekítlek az átkozott iskola fenyegető karmai közül – dörmögte Misi, hangjának teljes részvétével.
Egy termetes platán fedezékében várta be felmentőjét. Az anyósülésbe pattant s egy mozdulattal háta mögé lökte feleslegessé vált diákbatyuját.
– Jó hogy jössz velem, épp egy kintlévőséget kell összeszednem, és nem árt, ha többen vagyunk – hunyorgott Misi és hatalmas markába zárta fogadott fia vézna muszkliját.
Nevettek nagyokat, poénokat gyártva, hogyan pofozza fel az ifjonc a feledékeny adóst.
Megérkeztek a ház elé. A csicsás kovácsoltvas kerítésen keresztül lehetett látni a rendezett, hatalmas udvart és a kétgarázsos kacsalábon forgót…
– Maradj az autóban egy perc és jövök – mondta Misi és hatalmas testét meghazudtolva pattant ki terepjárójából.
A cirádás kapun világító videotelefon gombját kitartóan nyomta. Semmi válasz. Jobb lábát megakasztotta a kerítésbetétet közrefogó díszkő oszlop peremén, majd macskaügyességgel a gondozott kertbe ugrott.
Balázs tátott szájjal figyelte, nem hitt a szemének. Ilyen könyörtelen célratörés belőle genetikailag hiányzik, viszont mindig csodálattal töltötte el az akciófilmekben szereplő álomlovagok vakmerősége.
Kiszállt az autóból és odább araszolt. Ezért biztos haragudna Misi, de annyira furdalja a kíváncsiság és hang nélkül mégsem lehet úgy élvezni az előadást.
Amaz erőszakosan megverte a bejárati ajtót. Csend. Körbejárta az épületet, úgy tűnt, senki sincs a portán.
Újra bedübögött, azután megint… Láss csodát, egyszer csak résnyire nyílt a holtak otthona.
Dekoratív, húszas éveiben járó vörös kukkantott ki és hasonlóan cselekedett méretes szilikon cicije is lenge pizsamája dekoltázsából.
Álmos hunyorral a betolakodóra förmedtette szemeit, szólalni viszont nem lett ideje, mert a hívatlan vendég acélos teste ajtóstul sodorta el. Közben hálószobája jótékony homályából erősen nyugdíjas korhoz közelítő háziúr kászálódott elő. Nőjére parancsolt: iszkoljon vissza és kuss legyen az ágyban.
– Ugye tudod, ez kimeríti a magánlaksértés jogi értelemben vett fogalmának összes passzusát? Van fél perced, hogy eltűnj, különben rendőrt hívok.
Misi közepes erősségű, gyomorszájra irányuló jobbfelütéssel válaszolt. A porta ura nyüszítve karikára gömbölyödött.
Rövidke idő elteltével Misi megelégedve konstatálta: érve hatott. Készségesen markába számolták a kérdéses összeget. Egyik fél sem vette észre, hogy Balázs végignézte a kis intermezzót. Ámulatba ejtve bámulta, ahogy „mostohája” alkotott. A pénzbehajtás klasszikus módszeréhez lett szerencséje s e randevú teljesen elbűvölte.
– Nem lett volna szabad kiszállnod – korholta meg Misi és egy szelíd barackot adott a fiú buksijára, miközben egy belvárosi étterem foghíjas parkolójába manőverezett.
– No, itt is van egy renitens, ezúttal jöhetsz velem, hiszen egyúttal megkajálhatunk nála.
Még nem volt ebédhez szervírozva, itt-ott lézengett egy-egy pincér. A pultnál két férfi motyogott valami ismeretlen nyelven, egy másik is ott ült tőlük kissé távolabb, ásítva mazsolázta a kezében lévő hirdetési újságot.
Misinek nyomban szemet szúrt a pincérek gyors konyha felé távozása. Az eddig az újságjába mélyed? fickó is felállt, s a bejárati ajtót kulcsra zárta. Egy erre előkészített „RÖGTÖN JÖVÖK” táblát a párától gyöngyöző ablakba rakott.
Ekkor a másik kettő is feléjük fordult, mint nyájat közrekapó farkas horda, lezártak minden menekülésre alkalmas csapást. Jobb oldalon a pult állta útjukat, hátulról a hirdetésekre oly’ annyira kíváncsi tagbaszakadt „kulcsár”, balról a hórihorgas külföldi, és szemből patkányszemű párja.
– Épp üzenni akartunk érted, nem tudtuk mire vélni a pontatlanságodat – aggódott a hórihorgas, és rövid pengéjű túlélőkését hüvelykével hadrendbe állította.
A levegő megfagyott odabent, feszült figyelem pásztázott pro és kontra. A másodperc törtrésze alatt Misi megragadta Balázst a hóna alatt, s hatalmas erejével a pult mögé emelte, dermedt támadóiknak ocsúdni sem volt idejük. Aztán felkapott egy mellette lévő bárszéket, és támadóit módszeresen a helyiség hátsó harmadába terelte. Nem tudtak közelébe érni, ügyesen kitért a próbálkozások elől, aztán ha tudott, jól odabökött válaszul.
Végül a három hős titán kénytelen-kelletlen fegyverletételre kényszerült. Nem volt mit tenni, tárgyalniuk kellett, ha nem akartak még kényelmetlenebb helyzetbe kerülni
Szeretnének békésen elvonulni, megbízójuktól fals információt kaptak, és így a feladat érvényét vesztette. Ők egy szimpla ügyre számítottak, ám ez nem annak tűnik. Vesszen a jatt, csak kívül lehessenek már.
Misi karakteréből sugárzik a profizmus. Nem ilyen bonyolult ügyekre szakosodott trió voltak ők.
Névjegyek cseréje után a hármas távozott. A pult mögül remegve Balázs is előkászálódott, még nem tudta lenyugtatni rémült végtagjait. Nevelőapja nevetve átkarolta és mélyen szemébe nézett,
– Ugye, ezt otthon nem fogjuk nagydobra verni?
– Ugye, ezt otthon nem fogjuk nagydobra verni? – válaszolta még mindig síron túli hangján Balázs.
– Halló, halló, a tulajdonos kéretik jelenjen meg és mutassa arcát – kiáltott a plafon felé Misi.
Halk maszatolás után előkeveredett lesütött szemekkel, maga előtt összekulcsolt kezeivel és megbánásról motyogott valamit. Misi nem tűnt haragtartónak miután az összeget átnyálazta, sőt kitüntette az éttermet két bőséges ebéd elfogyasztásával. Amikor végeztek, kérte a vendégkönyvet és néhány kedves sort karcolt az ilyen kitűnő vendéglátóhelyek fontosságáról, az idegenforgalom aspektusát tekintve.
Fizetéssel nem bajlódott, a ház vendégének érezte magát. Érezhette, ugyanis ez ügyben utasítva lett a személyzetet. Intelligens, letisztult munkát végzett, semmi felesleges erőszak, semmi gyilkolódás.
Beültek egy közeli cukrászdába elnyalni két vaníliát, közben Misi beszélni kezdett. Alapjában véve a pult másik oldalára készült, ám egy szerencsétlen bokatörés miatt nem vették fel rendőrtisztire. Megorrolt a világra, képességeit nem valami bevásárlóközpont monitora előtt akarta kamatoztatni. „Hivatásos” pénzbehajtóvá avanzsált.
Egyébként éles eszét az élet bármelyik területén jól tudta volna hasznosítani. Most ezt tűnt a legmegfelelőbb munkának ahhoz, hogy áhított célját elérje: saját éttermet nyisson. Pedáns pincérekkel, csinos pultos lányokkal, makulátlan kiszolgálással. Balázs korábban erről mit sem tudott, három éve éltek egy fedél alatt, de ilyen közvetlenül még soha nem beszélgettek. Az ő szemében kedves izomagynak tűnt, bár kicsit furcsállotta választékos szófordulatait, és a világ dolgaiban oly’ nagy-nagy jártasságát is.
Most végképp szívébe zárta, olyan jó volt érezni, amint ez a hatalmas ember kitárulkozik, és éppen neki. Ma egészen más arcát ismerhette meg. Megértette anyját, miért is szereti annyira ezt a különleges férfit.
– Tudod, ha nem én, akkor szívesen csinálná helyettem más. Csínybe nem megyek, valamelyest betartom a törvényem kereteit. Anyud úgy tudja, hogy egy biztosítótársaságnál tüsténkedem. Nem akarom bevonni, ő finom lélek, nem tudna azonosulni effajta pénzkereset jelenlétével.
Felszedelőzködtek, útközben beugrottak a nagybaniba lecsónak valóért, mire anya hazaér ezzel szeretnének neki kedveskedni.
Míg Misi füstölt császárszalonnát darabolt, addig Balázs a hagyma fölött könnyezett. Tökéletes összmunka alakult ki közöttük.
Misi épp a tűzhelyet készült lekapcsolni, amikor hallatszott, amint a bejárat felől matatnak a zárnál.
A ház asszonya érkezett két bevásárlószatyorral terhelve.
– Ti már itthon? Csodálkozott a párosra.
Jóízűen vacsorázott a mostanra tökéletes családdá forrott társaság. Az anya nem győzött hálálkodni, hogy levették nyakáról a vacsora kitalálásának örökös dilemmáját.
A fiúk elárulták az „orvosos” változatot, ugyanis szülői igazolás is elfogadott a suliban, arra viszont szükség lesz holnap reggel.
– No, és mi jót csináltatok egész álló nap? – kérdezte anya kávéja kavargatása közben, míg a férfiszakasz nagy lendülettel a mosogatás örömeit ízlelgette.
– Beszélgettünk – vágták rá egyszerre s véget nem érő hahotába törtek ki.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Serfőző Attila
