Most ezt megszegtem. Az eredmény nem lett fényes. Bocsánat érte, ha felesleges szavaimra pillantást vettek.
Hiányod marja bels?met –
Akkor érezlek legjobban, amikor nem vagy bennem.
Test a testemnek, test a testemhez,
sajog(sz) és kér(sz) minden ritmusoddal,
felcsigázol a kéj sikamlós áramával.
Szemembe gy?jtöm össze fényed távoli s
remeg? sugarát az ?rsétány messzeségén át.
Kúszol, egyre feljebb, egyre bennem,
szelíd csókod értem perzsel
– életre a kígyót szemérmetlenül te keltetted.
Vágyom, hogy karod keresztet vetve befonjon,
eltöröld az énem a jelen küszöbér?l,
hogy megsemmisüljek veled az éjben.
Szembogarad tükrében égi másom látom viszont,
– gyengéd ragyogásod elbódítja egész lelkem.
Figyel? tekintet minden porcikád,
amely veszi önkéntelen jeladományaimat.
Úgy érzem, mindenkinél jobban ismersz,
amikor beszédbe elegyedsz tudattalan rezdüléseimmel
– olvasztótégely a lényed.
Nem adnám oda semmiért az érzést, amikor
magamba zárlak, véremmé iszlak,
és csendben és t?n?dve figyellek:
mily ?s dalt zokog a vérnek a fény,
földnek az ég, elemnek az elem?
Mit suttog igéd, nem hallhatom,
mert egyenletes lélekszavad elrejti el?lem.
Mit suttog karod, nem érezhetem,
mert magadba olvasztod saját fényem.
– Velem világítasz a holdtalan vasárnap éjjel.
Áhítatos szent perceket nem leltem
szakralitás mentes övezetedben,
De találtam elnyújtott, vibráló, éget?,
ismer?s-ismeretlen biztonságot a szívedben
– Te vagy a keresztem; megszentelt Veled a létezésem.
Nem imádságokba foglalt, aszkéta-plátói
érzelmek kolostora vagy nekem,
hanem az ideák világának földi mása,
mely Istenhez mérten ugyan tökéletlen, mégis hozzám méltó,
– a suttogó imákat valóra váltó tettek temploma.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Szarka Emese