Holdezüst sarló hasítja démoni hévvel
két félre az éjkárpitfelleget.
Messzi-morajától elborzad az élet.
Vékony pókezüstszálán kéken lángoló
seregek szállnak alá, pusztítani mindent.
Poresőből, hamuból nyálfonal dermed,
földrerogyott deli ősfák ágboga reccsen.
Az éjsuhogó, görcs gallyaira rászáll,
fáradtan megpihen, megtöri gyönyörű láncát.
Hajnalban folytatja selyemszárny-suhanását,
messze elűzve mézcsöpögő, buja táncát.
De eljön végre a homálytörő nappal
sugarától fénypuha táncoló szellő kél.
Földre borulva, imádja a kékség.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Tarány Sándor