Egy hónapja csupa rettegés volt az élet a kockaházban. Kész életveszély volt végigmenni az emeleteken. Legalábbis a negyediken és az ötödiken, ahol egy vadászgörény garázdálkodott. A hosszúkás kis állat roppant büszke volt a bundájára. A lábai meg a farka feketék voltak, a háta, a hasa és az oldala világosbarna. A fülei és az orra környéke hófehér, az orra rózsaszín, és örökké szimatolt vele. A szemei körül is fekete foltok voltak. Mancsain éles karmok meredeztek, és amikor futott, halkan kopogtak. Ami a legfelt?n?bb volt, azok a szemei. Hideg kék szemek voltak, nem látszódott rajtuk, hogy éppen örül, vagy haragszik. Ha ránézett valakire, annak a hideg futkosott a hátán. Amikor ideköltözött a gazdájával, egy fiatal emberlánnyal együtt, nem volt vele semmi probléma, de néhány nap múlva rászokott arra, hogy kiszökdösött délutánonként. Ilyenkor az öt barát rémülten menekült oda, ahol a görény, rendes nevén Vadá Szabolcs, nem érhette el ?ket éles fogaival. Mindig azt mondta, hogy csak kicsit akar harapni, játékból, de nem hittek neki. Egyszer Lisztikét úgy megharapta, hogy két napig borogatta magát nedves rozsliszttel, ezért is féltek t?le.
– Pszt! Pszt! – pisszegett Serénykének Lisztike, aki éppen a lépcs?ket vizsgálgatta. – Tiszta a leveg??
– Igen, jöhetsz! – suttogta a hangya, és körülnézett még egyszer, nem ólálkodik-e ott Szabolcs.
– Beszéltünk Zizgágával arról, – folytatta suttogva a rémült egérke – hogy tenni kellene valamit ezzel a görénnyel, mert így nem lehet élni.
– De mit? Hiszen sokkal er?sebb és nagyobb nálunk! Még jó, hogy eddig nem ette meg valamelyikünket! – mondta egy kicsit hangosabban Serényke, de rögtön megremegett a saját hangjától. Szabolcs éppen akkor ért oda a negyedik emeleti lépcs?fordulóhoz, és rámosolygott a két állatkára.
– Micsoda szerencse! Egyszerre kett?t is megharaphatok! – kiáltott fel örömmel, azzal feléjük rohant. A körmei ijeszt?en kopogtak. A két barát kétfelé menekült, és Szabolcs nagy bosszúságára sikerült elillanniuk.
– A szokott id?ben a szokott helyen! – kiáltotta vissza Lisztike Serénykének, miel?tt elt?nt szem el?l. Remélte, hogy barátja még meghallotta a hangját.
Szokatlanul nyugtalan volt a hangulat a liftaknában. Nem nevetgéltek, és mindenki csak suttogni mert. Bár tudták, hogy a görény ide nem fog lejönni, mert félti a bundáját az olajos betonpadlótól. Tanácstalanul néztek maguk elé, nem tudták, hogyan hozzák vissza a régi, félelem nélküli napokat.
– El kell venni a kedvét örökre a harapdálástól. – jelentette ki Zizgága határozottan. Erre Lisztike a múltkori harapás helyéhez kapott, és komolyan bólogatni kezdett.
– Van terved? – érdekl?dött Hálóka, és megint csomózgatni kezdte fonalát, mint mindig, amikor ideges valamit?l.
– Még nincs, de valami olyat kellene tennünk, amit?l soha többé nem jut eszébe, hogy ilyet csináljon, és messzire elkerüljön bennünket. – gondolkodott hangosan Zizgága.
– HAPCI…! – törte meg a csendet Tüszike, és most tényleg nagyot tüsszentett, mert még a zsebkend?jét is leejtette a földre. Mindenki összerezzent.
– Jaj Tüszike! – mondta riadtan Hálóka – Már azt hittem, hogy…
– Óóó! – fintorgott a kis svábbogár, amikor felvette a zsebkend?jét a betonról. – Most csupa olajos lett! Ki is kell dobnom!
– Ez az! – kiáltott fel Zizgága, és megölelgette barátját – Köszönöm Tüszike!
– Micsodát? – kérdezte csodálkozva a másik. Senki nem értette a dolgot.
– Majd elmondom! – hadarta a légy, és máris kifelé indult az aknából. – Fél óra múlva találkozzunk a negyediken! – azzal felkapta az egyik szivacsdarabot, és elt?nt.
– Ez megbolondult! – háborodott fel Serényke, mert semmiképpen nem akart oda felmenni, f?leg a mai támadás után, amit éppen csak túlélt.
– Hátha tényleg valami jót talált ki! Hiszen vannak jó ötletei néha! – bíztatta ?ket Lisztike, akinek már elege volt nagyon a görény garázdálkodásaiból.
– De ha megesz mindannyiunkat? – bizalmatlankodott Tüszike, és belekarolt Hálókába, aki már egy hatalmas csomóval bajlódott reszketve.
– Induljunk el lassan, és ha Zizgága nem ér vissza id?ben, akkor mi sem megyünk fel. – javasolta Serényke, és így összeszedték minden bátorságukat.
– Hahóóó! – örvendezett Zizgága fél óra múlva, és bravúrosan körözgetett kis barátai feje fölött. Lábaival er?sen fogta a szivacsdarabot, ami nedves volt valami lét?l. – Itt a csodaszer gyerekek!
Amikor leszállt, nagyot nyögött, mert nehéz volt a holmija. Kicsit lihegett, majd elmesélte a tervét.
– Kinn jártam a sarki büfénél. – kezdte – Tudjátok, a múltkor belekóstoltam valami sárga folyadékba, amit?l két napig fájt a gyomrom, és nem volt kedvem enni sem. Nos, ebb?l hoztam egy keveset.
– És ezzel itatjuk meg Szabolcsot? – nézett kérd?n Lisztike.
– Hááát, majdnem…- folytatta volna Zizgága, de Tüszike közbevágott.
– HAPCI…és ha nem lesz szomjas?
– Nem úgy fogjuk megitatni. – ravaszkodott a légy, és titokzatosan kacsintott egyet. – Induljunk, majd ott meglátjátok! – Sóhajtottak, és végül egyesével elindultak a negyedikre.
Vadá Szabolcs éppen akkor szökött ki a folyosóra. Már napok óta nem találkozott a kis állatkákkal, és már igazán szeretett volna valakit jól megharapni, csak úgy viccb?l. Múltkor már arra kényszerült, hogy a gazdija cip?jét harapdálja, de nagyon kikapott, és azóta nem meri azt tenni. Néha úgy rájön a haraphatnék, hogy éjszaka is felébred erre, és harapdálni kezdi a játék gumicsontot. Amint a lépcs?khöz ért, nagyon meglep?dött. Az öt barát felfelé tartott, és éppen egyenesen hozzá igyekeztek.
– Hurrá! – kiáltott fel, és megnyalta a szája szélét.
– Csak ne olyan gyorsan Szabolcs! – kiáltott rá Zizgága, és karba fonta a kezeit – Beszélnünk kell, miel?tt megharapnál bárkit is.
Szabolcs visszah?költ a légy bátorságától úgy, hogy tátva maradt a szája. Apró, éles fogacskái fehéren csillogtak.
– Beszélni? – ismételte meg a görény, majd leült – Beszéljetek!
– Szóval – kezdte határozottan a légy – ma Nemzetközi Görénynap van, és szeretnénk téged megajándékozni ebb?l az alkalomból.
– Görénynap? – kérdezett vissza Szabolcs, és kutatni kezdett emlékeiben, hogy tényleg van-e ilyen ünnepnap. Aztán úgy döntött, hogy mindegy, az a lényeg, hogy most ajándékot kap.
– Arra gondoltunk, – kezdte kedveskedve a légy – hogy azt kapod t?lünk, amire a legjobban vágysz. Megharaphatsz bennünket egyszer!
– Micsoda?!! – hüledezett Lisztike, és megint odakapott, ahol a régi harapás nyoma volt. – Ezt nem gondolod komolyan!
– De! – Vágta rá Zizgága határozottan – Csak el?ször letörölgetjük magunkat ezzel a szivaccsal, nehogy Szabolcs barátunk bundájára szálljon a rajtunk lév? por.
A görény elégedetten mosolygott, és már érezte is, hogy milyen pompás érzés lesz megrágcsálni a kis állatkákat. Ezalatt Zizgága alaposan végigtörölgette szivaccsal kis cimboráit. Amikor kész lett velük, a saját lábát is bedörzsölte, majd sorba álltak a görény el?tt.
– Egy kérésünk van! – jelentette ki Zizgága.
– És mi lenne az? – gyanakodott a görény, mert azt gondolta, hogy át akarják verni.
– El?ször csak a nyelveddel ízlelj meg minket, utána amelyikünk finomabb, abba harapj bele el?ször.
Szabolcs bólintott, és kinyújtotta nyelve hegyét. Zizgága ott termett, és odakente a lábát, meg a szivacsról is kicsavart pár cseppet.
– Fúúúúj! – fintorodott el a görény – Ez iszonyatosan keser?!
– Itt vannak a többiek is, kóstold meg ?ket! – kiáltott fel kacagva a légy, és kis barátait odahúzta a görény szája elé. A többieket sem kellett bíztatni, mert rájöttek a cselre. Egyszerre kiabálták:
– Engem is! Engem is kóstolj meg! – csak úgy zengett a lépcs?ház.
A görény abban a pillanatban szaladni kezdett és menekült a barátok el?l. Közben rázta a fejét, úgy fanyalgott a kellemetlen ízt?l. Már nem akarta ?ket megharapni, de látni se nagyon.
– Ha-ha-ha! – nevettek hangosan az állatkák, mert nagyon örültek, hogy örökre elvették Szabolcs kedvét a fájdalomokozástól.
– De mi volt ez a keser? lé? – kérdezte egy kis id? múlva Hálóka, amikor már sikerült kikötnie a csomót a fonaláról.
– Nem tudom. – felelte a légy – De úgy láttam, hogy ilyet csak a feln?tt emberek isznak a büfében. Amit a gyerek emberek isznak, az finom és édes.
Még mindig nevetgélve a történteken odavonultak a földszinten lév? hatalmas cserepes virághoz, és a tálkájában lév? vízzel tisztára mosakodtak. Miközben mókásan pancsikoltak, Tüszike szavalni kezdett:
" Ma egy görényt megvicceltünk,
Kesernyés lét kenegettünk,
Azt gondolta fincsi,
Olyan, mint a…HAPCI!"
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Zatykó Zoltán
