Akkor valami elmúlt, de semmi nem történik hiába, semmi nem t?nik el…talán olvad: ki úgy hívja egyedül, ki magyánynak, ki reményvesztettségnek..ez is elmúlik…
Napjaink akkordjaként….
Szende párharc a sehonnai,
senkinek nem adózó magánnyal,
pincék hidege csap át az úton.
S mégis én fázom csupán?
Szertelen percekbe beleveszett,
álomszép, morgó, puhán duruzsló
hangoktól az éj könnyet ejt.
S mégis én fázom csupán?
Émelyg?, mézet csepegtet?
ezüsttálba mered? lányka a nap
dübörg?, fenyeget? mostoha a lét tán.
S mégis én fázom csupán?
Csak pereg, pereg a homokíz? perc,
csak ostrom, csak iszony,nem tiéd:
az idegen, felém nyúló kézt?l, légies tánc.
S mégis én fázom csupán?
Reszket, már kékül sötétl?n,
bíborban serceg az ég alja,
megfeneklik minden átkozott id?szer? strófád,
S félek, tudom, megfagyok! Csupán!
