Szabad vagy.
Mint a hegyek,
ahogy a végtelenbe nyújtózva állnak,
s közben csak nézik bölcsen, büszkén,
ahogy öböllé csiholja
őket a tenger zúgó, időtlen kohója.
Mint a rohanó idő,
ahogy örökkön percről percre vállalja fel
saját eljövő, s elmúló halálát:
szabad vagy.
Fájdalom vagy.
Nem is tudod, milyen rossznak lenni,
ahogy a soha ki nem simuló ránc sem tudja,
kiért vájt árkot egy megfáradt arcra
a könnyek kiszáradt csermelyén.
Mint a kihalt benzinkutak pocsolyáin
tükröződő neonszín öregedés
a semmi közepén:
szép vagy,
s nem is tudod, milyen rossznak lenni.
Vagy,
mint bármely kiválasztott most
a sorstalan utazásban,
egy forró kávé egy megdermedt hajnalon,
zimankós összebújás buszok hátsóülésén.
Ahogy az idő ostorának végén
még megcsilan a fény,
s az idő élén
arcomat látod egy percre
tükröződni még:
vagy.
Vagyok.
Szabad fájdalomban
lépek még egyet előre,
s a kihalt benzinkút pocsolyáin
örökké kamasz árnyam gondolázik,
míg lassan még egy ránc oson át
szemem indigó-sarkain,
s a hegy árnyéka talpam alá kúszik –
zúg az öböl – magába fogadna.
Kávézni fogok a semmi közepén,
és sosemvolt testmeleged
a várakozó buszon
ülésemre kucorodik a megálló időben –
Vagyok.
(s nem is tudod, milyen rossz vagy –
milyen rossznak lenni)
Úgy fáj – olyan szabad vagy.
2007. X. 30
Lompoc-California
———————————————–
Versek Az éjszakák sorának közepén ciklusból:
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Kovács-Cohner Róbert
