Piruló arccal írom e sorokat, melyek remélem, eljutnak kezeidhez.
Tudom, hogy nem illend? egy mai lánynak – még oly felvilágosult nevelésben részesült is – egy férfinak levelet írnia, hiszen az erkölcs neki a legf?bb vagyona.
Apám, Lü mester hivatalában, mikor szemünk el?ször találkozott, már tudtam, de legalább is reméltem, hogy ezt a pillanatot még sok szerelmes óra fogja követni. Hiszen azért vittem oly gyakran a friss teát, hogy gyönyör? szemed, sudár termeted és éjfekete hajad, mind tovább láthassák szemeim. Akkor éreztem, hogy ez a vonzalom kölcsönös. Este apámtól megkérdeztem, hogy
– Ki volt ez a fiatalember?
Apám akkor elmondta, hogy milyen szép jöv?t jósol neked, és el?remeneteled az udvarnál minden bizonnyal egyenes lesz.
Egész éjjel csak rád tudtam gondolni. Amikor a hold besütött a szobám ablakán, a sejtelmes fényben odaképzeltelek. A palotánk köré dúsan ültetett jázminbokrok ontották illatukat, a selyem, mit szolgálóim gondosan az ágyamra terítenek minden este, h?vösen borította be forró testemet. Ez volt els? ölelésünk, ahová csak a lelked jutott el, mégis olyan valóságos, olyan mámorító volt.
Másnap, mikor ismét eljöttél a palotánkba, hogy Apámmal megbeszéld a jöv?det, már láttam, hogy Te is keresed a pillantásomat, nézed a gondosan kiválasztott ruhám szépségét, és figyeled mozgásomat. Lehet, hogy már itt észrevette Apám is ezt, mert az ebédnél megjegyezte:
– Nagy és gazdag lesz ez a fiatalember egyszer! Jó sora lesz háznépének, feleségének és leszármazottainak – közben jelent?ségteljesen rám nézett.
Lesütöttem a szemem, mint ahogyan ezt nevel?im tanították, de er?sen figyeltem szavait. Mindig féltem attól, hogy kiválaszt nekem egy férjet az udvarból, akit nem is láttam még soha és vele kell nászra lépnem, mert egy rendes lány teljesíti apja akaratát. Szívem hevesen kezdett el dobogni, amikor láttam apámon, hogy neki is tetszel. Még azt is mondta, hogy a következ? holdtöltekor beköltözöl a palotába, mert hivatali el?meneteled ezt megkívánja. Hát még én! Ujjongott lelkem e hír hallatán, mert akkor sokkal többet láthattalak ezután. Boldogan teltek azok a napok is, amikor csak reggel t?nt fel alakod a palotában, mert napról napra többet találkoztunk, megdicsérted szép ruhám, észrevetted, hogy én is keresem a társaságodat.
Azon a napon, amikor Apámat hívatta a Császár, és nem tudott megjelenni a megbeszélt id?ben, már tudtam, hogy most fog megtörténni… Olyan forró volt a testem és éreztem, hogy benned is ott forr a vágy, és csak illedelmesen ültünk egymással szemben, és te beszéltél terveidr?l. Szemeid be-betévedtek ruhám red?i alá, pillantásod végigsimította nyakamat, éreztem, hogy nem hagy hidegen az a két kis domborulat. Szégyenemben el akartam futni, de er?sebb volt a vágy az érintésedre.
Igen! Ez volt a második ölelésünk, ahol az illend?ség, a szemérem, a jólneveltség megakadályozta, hogy azt tegyük, amit mindketten vágytunk tenni. Lelkeink, ott a teaasztal mellett buja ölelkezésbe kezdtek, levetkezve minden társadalmi el?írást, illemórán tanultakat, apai intelmeket és anyai aggodalmakat. Ott, abban az órában köt?dött meg a mi frigyünk anélkül, hogy bárki is tudott volna róla kett?nkön kívül.
Nagyszer? volt tudni, hogy a szerelem rózsája ott nyílik a te lelkedben is, hogy majd egyszer egy árnyat adó lugassá egyesüljön az én rózsafámmal.
A napjaim hol boldogságban úszva, hol kétségek közt gyötr?dve teltek.
Amikor már vagy egy hónapja ott laktál a palotában, minden id?det a tanulással és a hivatallal töltötted, a teázások alatt is csak röviden szóltál hozzám – igaz az mindig kedves és megnyugtató volt -, éppen egy kétkedésekkel tele délután, nagy viharfelh?k kezdtek gyülekezni az égen. Szolgálóim, mint mindig ilyenkor, gondosan becsukták az ablaktáblákat, hosszú nehéz bársonyt bocsátottak az ablakom elé, mely a zajt és a villámokat is kint rekesztette.
Éppen esti tisztálkodásomat végeztem, hosszú hajamat fésülgettem, mikor kopogtál szobám ajtaján. Micsoda vakmer?ség késztetett arra, hogy megtegyed ezeket a lépéseket! Szobám küszöbét addig férfi soha nem lépte át apámon kívül. Ott álltál az ajtóban, kér?n, esdekl?n, olyan voltál, mint egy gyerek, aki védelmet vár anyjától.
Akkor döbbentem rá, hogy te félsz a vihartól!
A bátor harcos, a birodalom felvirágoztatója. Most itt áll és bebocsátást kér egy gyenge lánytól, aki legalább annyira fél az istenek nyilaitól és hangos bömbölésükt?l, mint Ã??.
Szólni nem bírtam, csak megfogtam a karod, és bevezettelek a szobába. – Ilyenkor már szerencsére a szolgálóim nincsenek nálam, mert felvilágosult lány lévén az esti toalettemet egyedül végzem. Kell a szolgálóknak is egy kis szabadid?, úgyis sokat dolgoznak a palotában. Íme, most itt voltál, hús-vér ember, nem képzelet, nem illúzió, perzselt a pillantásod és testemen elindult egy finom remegés.
Meg kellett, hogy érintselek.
Belefúltam szemed tengerébe, semmi másra nem vágytam, csak az ölelésedre. Tudtam, amit most elkövetünk, nagy b?n, mégis, nem volt er?, ami visszatarthatott volna minket. Kint a vihar tombolt, a fákat csavargatta a szél, óriási villámok cikáztak az égen, dörgött, morajlott a természet. És itt a szobában pedig beteljesedett a vágy, szabad utat engedtünk végre az eddig oly nehezen elfojtott érzelmeinknek. Soha még el?tte ilyen boldog nem voltam, a testem kinyílt, befogadtalak, tested, lelked egyesült az enyémmel.
Órákig tartott a vihar és órákig a boldogságunk.
Nagyon kellett vigyázni, hogy másnap senki ne sejtse, hogy milyen változásokon mentünk át. A teát szokás szerint bevittem, de most nem id?ztem annyit ott, mint szoktam, mert éreztem, arcomat elöntötte a pír, amikor megláttalak. Apám oly nagyon elmerült a birodalom ügyében, hogy nem vett semmit észre.
Azóta az éjszaka óta, sokszor meglátogatsz hálószobámban, és – bár mostanában nem volt oly nagy vihar – védelmet vársz és én adok, karjaimban.
Nagyon elszomorított a hír, hogy tanulmányaid végeztével elhagyod palotánkat. Tudom, hogy vár húgod, de itt vagyok neked én! A húgod majdcsak megtalálja a hozzá ill? férjet, szüli a gyerekeket sorban, veti a rizst és learatja a termést, éli az életét.
Ne tedd tönkre azt, amiért eddig tanultál, amiért annyit dolgoztál. Nagy ember leszel, nagy dolgokat teszel, beköltözhetsz – most már, mint családf? – a palotába, ha végre rászánod magad és megkéred apámtól a kezem.
Tudod, múltkor mondtam, hogy minden reggel émelygek. Van egy javasasszony, aki olykor-olykor meglátogat, és ?mondta, hogy talán szerelmünk magja kikel?ben van, és egy új életet hordozok a szívem alatt.
Nem tudom, hogy ez így van-e biztosan, de akkor is döntened kellene. Nem sürgetlek, hiszen boldogságunk így is teljes, csak a bizonytalanság epeszt nagyon, hogy elhagysz a húgodért.
Drága Li Szi! Mindenem, amim van a tiéd. Apám vagyona is rád száll majd. Szeretlek életemnél is jobban. Nincs sok id?. Dönteni kell, mert a természet megállíthatatlanul növeszti a magot, amit aztán nem fed semmi sem el, így a világ is tudomást szerez szerelmünkr?l.
Ölel szeret? asszonyod, aki h? lesz hozzád a sírig. Xian Lü
Legutóbbi módosítás: 2007.11.15. @ 07:26 :: Elekes Zsuzsanna