Ödönke kis
beste szöcske
gondolt egyet:
mi lenne, ha
egy szép napon
lábára
útilaput kötne
és világgá szökne…
Gondolatát
tett követte,
korán reggel
lábujjhegyen
szökdécselve
kiosont a
harmatos, friss
zöld fövenyre.
Szöcskelépte
messze vitte,
öt nagy ugrás
rét szélére
röpítette,
ott meg egy nagy
sötét gödör
közepébe
huppant bele.
Hej Ödönke
a gödörbe
forgolódik
körbe-körbe.
Ugrik nagyot,
még nagyobbat,
csak nem jut ki
a zöld gyöpre!
Vakarta a
fülét Ödön:
„Csak még egyszer
hazajussak,
soha többé
el nem szököm!”
Ezalatt a
szöcske-mama,
hogy hiába
várja haza
szökevény kis
fiacskáját,
elindult, hogy
megkeresse,
s megrángassa
elcsavargott
szöcske-kölyke
bajuszkáját.
Hallja ám, hogy
a nagy gödör
sötét mélyén
szipog Ödön.
Anyaszíve
nagyot dobban,
haragja már
el is lobban.
F?szálakból
fonott létra
segíti ki
a kis léha
szöcske úrfit
fogságából.
Szöcske-mama
megölelte,
szökéséért
jól megfedte
megszeppent
kis fiacskáját,
ki ijedten
megígérte,
hogy ezentúl
kérés nélkül
soha többé
nem hagyja el
szöcske-népe
háza táját.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.26. @ 16:30 :: Fitó Ica
