Bort tölt nekünk,
Leülünk egymással
Szemben, látszólag
egymásra figyelünk, pedig
tulajdonképp már csak ?t látjuk
egymás szemének kihunyó
szikráiban is…
Aztán poharat emelünk,
annak rendje és módja
szerint, ahogy az illem kék
tintával belénk itatott, jelentésüres
szabályai diktálnák, ha még hallanánk
akármit saját hangunkon kívül…
Koccintunk
a semmivel, átlátszó
poharaink szilánkokra
törnek, míg létezésünk
lassan, csendesen
újradefiniálja önmagát.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.19. @ 19:25 :: Kántás Balázs