Drága dolog a petróleum. A boltba vitt az ember egy üveget és abba mérték pénzér´ Nagymama csak későn gyújtotta meg – az üvegcilindert leemelve – a lámpabelet, mikor már alig láttam nagypapa lábait a lavórban. Azt minden este megmostam, ahogy az Úr a Tizenkettőét. (Azt a plébános úr mesélte a múltkor.) A sparhelt vasszáján keresztül kiviláglott néha a maradék tűz lángja, ha lobbot vetett még egy-egy lapuló ágdarab.
Egy malac aludt ott a melegben előkelően, mert kicsi volt és köhögött. Vicces volt, mikor néha egy-egy szikra kipattant, és éppen a rózsaszínű hasára esett. Erre mindig riadtan felhorkant és méltatlankodva körülpislogott malacszemével, mintha azt kérdezné:
– Mi volt ez kérem szépen? – aztán visszaaludt a következő szikráig.
Milu, a hatalmas fekete kandúr, válaszra se méltatta a malacot. Mélyen lenézte az ilyen alakokat. Na! A mi macskánknak fene nagy híre volt a faluvégen. Verekedő, vérmes volta miatt társai, ha tehették, nagy ívben kikerülték. Még az arra tévedt nagyobb kutyákat is elkapta és megerőszakolta. Neki mindegy volt, hogy lány, vagy fiúkutya-e az illető. A két első lábaival hátulról lefogta áldozatát, aztán adj neki! Ilyen megesett kutyának aztán nem volt maradása a faluban. Akár elhiszik nekem, akár nem, de tényleg így volt! Magam is láttam egyszer, mikor a keresztapám jött hozzánk borér´.
Pajtás a kutyánk, elvolt Miluval. Az öröklött ellenszenv persze bennük is megvolt, de én, mint az udvar teljhatalmú fejedelme, nem tűrhettem, hogy azok, akiket én szeretek, veszekedjenek. Csak egyszer mutattam meg nekik, hogy mire is gondolok. Úgy kezdődött, hogy Pajtás felzavarta Milut a fára. Az onnan káromkodott a kutyára és köpdösött lefelé. Pajtás meg csaholt, hogy még a vasútig is elhallatszott. Erre én magamhoz hívtam a két alattvalót. Pofájukat egymáshoz nyomtam és mondtam, hogy:
– Csókojjátok meg egymást! – Ezek fújtak, öklendeztek, forgatták fejüket, de nem engedtem el őket mindaddig, míg igazán össze nem csókolóznak. Más is így tett volna állataival, ha békességet és szeretetet akar a portáján, nem igaz?
Na ennyit Miluról. Ott tartottam, hogy a nagymama világot gyújtott, nagypapa ilyentájt már néhány keresztény slukkot vett a csatos üvegből, s mesélte nekem tovább a katonakorabeli élményeit a muszka frontról. (Nagymama szerint én két éves voltam, mikor nagypapa elkezdte mondani nekem a történeteit.) Pajtás ilyenkor a priccs alá feküdt, hátha elfelejtik kiküldeni az éjszaka házat vigyázni. Nagypapa mesélt az öregedő estébe, nagymama a hokedlin bóbiskolt a fáradtságtól. Hajnaltól estig dolgozott, de addig nem mehetett aludni a tisztaszobába, míg nagypapa el nem dőlt aludni a priccsén. (Volt neki még egy másfél literese, de az éjszakára kellett neki).
– Aptyuk, a gyerek má´ fáradt – próbálkozott nagy néha tétován szólni.
– Nem nagypapa, tessék még mesélni – könyörögtem, – persze, hogy folytatta. Ahogy ürült a csatos üveg, ő úgy emelkedett a ranglétrán. Kora este berukkolt, mint közvitéz honvéd, aludni már „cukfürerként” ment. Kalandjai közül legjobban tetszett, mikor elmesélte hogy, hogy mulattak a minszki legénységi kuplerájban. Az biztos valami biliárd terem lehet sörözővel és pálinkával. Nagypapa énekelte is ilyenkor már hogy:
– “Kurvák jobbra, bakák balra appelre.”- Biztos, hogy az valami körtánc felkérés lehet. A nótát tudom kívülről ma is, de idegenek előtt nem illik ezt énekelni. Mondtam az előbb, hogy a tisztaszobában aludtunk. Nagypapa nem, ő a csatosával a priccsen a konyhában.
Nagymama ősztől, meleg téglát rakott az ágyba a dunyha alá. Fejedelmi volt oda bemászni! Azért hívták tisztaszobának, mert ott deszkapadló volt, s oda nappal nem lehetett bemenni: kutyának, macskának, csirkének, libának – de még nekem sem. Különben akárhol a házban járkálhattunk mindannyian. A konyha döngölt földel volt kipallózva, amit könnyű volt takarítani. Egy tölcsérbe vizet tettem, persze előtte alul befogtam a csöcsét, és szép köröket rajzoltam vele a földre. Aztán csak a ciroksöprűvel összesöpörtem, és már urasan is nézett ki a konyha. Na persze csak addig, míg a szárnyasok meg a malacok be nem jöttek körülnézni. Az utcánkba késő éjjelig csak a szomszédok égették a lámpát, Takács bácsi betegsége miatt. Negyvennégyben fejlövést kapott valami orosz faluban, és azóta nem aludt egy cseppet sem. Nagypapának nem volt lövése. Pokrócot tekert magára s ledőlt, de előtte kiparancsolta Pajtást a priccs alól az udvart vigyázni. Persze Milut már jóval korábban kidobta.
A malac maradhatott, mer´ kicsi volt és köhögött…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: kisslaki
