Átmenet vagyunk – az érthetetlen
s az egyszerűség határvonalán:
kövek szélfútta homok-mandalán,
festmény helye elképzelt keretben.
Kamikáze, önmegdöntő rezsim –
épít újra dolgavégezetlen:
karó mered égbe önfeledten
a semmiség azúros berkein.
S ha hittel ösztön egyszer összeér,
rögsorokon, megdermedt menetben
majd néma kőből serken ki a vér –
csak egy átgördülő ördögszekér.
Űr nem nyílik nyomán. Meg se rebben –
stigmák leszünk, s a föld: nyitott tenyér.
—
A Gloria Mundi ciklusból
Legutóbbi módosítás: 2007.11.14. @ 21:50 :: Kovács-Cohner Róbert