2004 szomorú végéből
Kitört ceruzavégek kaparják a sarkokat.
Mit régen írtak, most halomban áll.
A kandalló előtt fáradt aktokat
fest papírárnyukból a halál.
–
Belép, ránéz, most újra élhet.
Az öltözőszoba fodros neonlila.
Szeretkeznek. Egy rájön, hogy téved.
Ezért kell magába fojtania.
–
Kit nem hívtak, most mind a sorba áll,
arcukon remény, utoljára szépek,
s hogy Egy a halálukra bálba jár,
a falakon megremegnek a képek.
–
Bezárt színházak arany-kapuján
széllel szállnak most régi jelmezek.
Elhagyott. S a fény hiányában buján
örök másnaposságba dermedek.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.21. @ 19:41 :: Kovács-Cohner Róbert