Közeledett a Szenteste. A hét-nyolcéves forma kisfiú kezében kopott heged?tokkal majdnem térdig gázolt a friss hóban. Ilyenkor a felh?k alatt nagyon korán sötétedik, de Nándit ez nem zavarta, ismerte a falut mint a tenyerét.
Betegesked? nagyanyja helyett kapta feladatként: Estére szedjen össze legalább egy ezrest, hogy legyen mib?l ennivalót venni a következ? napokra. A fiú élénkesz?, feketeszem? gyerek volt, ha melegebbre fordult az id?, iskolába is járt. A Tanító Úr többször is megdícsérte helyes válaszaiért. A koldulást viszont ki nem állta, és mivel nem volt jó füle, különösen irtózott a hegedülést?l. Ágálni azonban teljesen felesleges lett volna, ráadásul gyomra ugyanúgy korgott mit anyjáé és nagyanyjáé. Azzal vigasztalták, hogy ilyenkor adakozóbbak az emberek, egykett?re összeszedi a pénzt és jöhet haza.
Nagyanyja részletes útitervvel is ellátta, el?írta, hogy melyik házakba és milyen sorrendben zörgessen be. Az illend? köszöntést és az eljátszandó nótákat is gyakoroltatta vele. Nándi amúgy ismert nemegyet a felkeresend?k közül, tudta, hogy csupa jómódú családról van szó, egyikhez-másikhoz anyja is járt takarítani.
Hideg volt, a kisfiú arca egészen elgémberedett ahogy a havat belevágta a szél. Amennyire tudta, összehúzta magán a kabátot, és fejét leszegve araszolt Molnárék háza felé. Közelebb jutva, az ablakokon át kitóduló fény megvilágította az utcát és a szállongó hópelyheket. Amint Nándi a kapuhoz ért, rázendítettek a kutyák is. A fiú tudta, hogy megkötötték ?ket, hiszen amúgy már rég a kerítésnek vetették volna magukat.
Egy percre megállt, hogy er?t gy?jtsön, és, hogy heged?jét hóna alá csapva átmozgassa kékre csípett ujjait. Végül bezörgetett. Csak másodszorra nyílt az ajtó, majd a hasadékban egy gyerekfej jelent meg. Az iskolából ismerte Molnár Lacikát, bár sohasem játszottak együtt. Egy-két évvel id?sebb lehetett Nándinál, de az apja amúgysem engedte volna, hogy a hozzá hasonlókkal keveredjen.
A két gyerek egymásra meredt, aztán Nándi a másik válla felett egy pillanatra besandított a házba. Gondosan feldíszített kis feny? állt odabent, ilyen szépet eddig csak az olvasókönyvében látott. Egy tétova lépést tett az ajtó felé, mert megcsapta a kiáramló meleg és a kemencében sül? kalács illata. Egészen belesajdult a gyomra.
Egy magas alak jelent meg ekkor, Lacika apja tornyosult Nándi fölé. A fiú azonnal a heged?jéhez kapott.
– Adjon Isten szép jóestét! – kezdte volna, de a férfi azonal a szavába vágott.
– Nem takarodsz innen, te büdös cigány! Hát még ilyenkor sem hagytok békét a tisztességes embereknek?
Nándi a többit nem várta meg. Azt már tudta magáról, hogy cigány, de büdös semmiképpen sem volt. A lavórból minden nap megmosakodott. Hangszerét markolva, a kisfiú a mély hóban nehézkesen futva indult haza. Mire a viskójukhoz ért, a decemberi zimankóban arcára fagyott a szomorúság. Nem sok jutott az ünnepi asztalra, ám Nándi így is boldog volt, azon a Karácsonyon nem kellett többet hegedülnie.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.28. @ 09:00 :: Magyar Csaba
