Hunyd be szemed! Nyisd ki füled! Mesélek neked.
Boldogságban, szeretetben élt abban a nagyvárosban Kriszta és Tibi.
Szépen berendezték kis házukat, amiben három szoba volt. Az egyik lett a hálószoba, másik a nappali, a harmadik pedig egyel?re üresen maradt.
—Mit gondolsz, kinek szánták azt?
—Bizony azt gondolták, ha majd lesz egy kisfiuk, vagy kislányuk, az övé lesz!
Teltek, múltak a hónapok, az évek. Kriszta dolgozott egy napköziben, Tibi pedig az autókkal.
Megismertek, megszerettek sok kis gyereket. Közben egyre jobban érezték, hogy :
—De jó is lenne, ha saját gyerekünk lenne. Tervezgették, hol lesz a kiságyacskája, milyen lesz a babakocsija, kis kádja, milyen szín? legyen majd a szobája fala. Egyre jobban vágytak rá és szerették volna, ha itt lenne már.
Manya mama, Margit mama, Dodó papa is nagyon szerettek volna már unokát. Minden alkalommal kérdezgették Krisztát:
—Nem jön-e még az a kis baba?
—Nem, még nem jelentkezett! Ez volt a válasz.
Hanem egy szép napon, 2003, szeptemberében ismét Kecelre jöttek a fiatalok, megköszönteni mamát és papát a szülinapján. Elhozták megmutatni a nyaralási képeiket. Hát, ahogy nézegette a mama, kihullott közülük egy ultrahang kép. Rajta egy icike-picike kisbaba képe! Ez voltál te, Aranyom! Te, aki beköltöztél Kriszta pocakjába.
Mama és papa annyira megörültek, hogy még sírva is fakadtak örömükben!
Nagyon boldog volt mindenki. Kriszta, aki ett?l fogva anyuka lett, Tibi, aki apuka lett. Margit mama, Manya mama, Dodó papa, Móni és a két dédike is! Szeretettel és türelmetlenül vártuk érkezésed 2004 áprilisára. Akkorra n?sz meg akkorára, amekkorának egy rendes újszülöttnek lennie kell.
Boldog várakozással teltek a napok. Mi csak vártunk, vártunk, vártunk. Te meg szépen n?ttél, növögettél, úgy ahogy egy rendes kisbabának kell.
Hunyd be szemed! Aludjál! Angyalokkal álmodjál!
Nem sokára elmesélem, hogyan születtél meg.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Matos Maja
