Szilágyi Hajni - Lumen : Falba vájt rések

Nyomtatás

Testedben fogant gondolat voltam,

szívedben lüktető apró fény,

részedként lebegtem végtelen.

Szétszakítva a fátyolburkot,

lettem veled az egész rész.

Arcom, szavak, hangok érintették,

elengedtél…

Hogy áldás voltam,

vagy könnyeidbe zárt alázat?

nem tudhatom…

Hisz’ álmaim soha nem ringattad,

csak az éjneszektől hangos

csend karja ölelt át.

Mondd, miért mentél el, Anyám?

Elfordítottad arcod,

körömmel réseket vájtál a falon,

magadnak akartad a fényt,

nekem homokot szórtál az utamra,

mázsás köveket hordtál körém.

Feloldozásod soha nem kérted,

bűneidet már elvesztetted rég.

Emlékeiddel görbe tükör elé térdepeltél,

kezed összeszorítva,

magányodra zártad a megalkuvó éjt.

Mondd, ezt akartad, Anyám?

Keresztet húztál lelkemre,

vérvörös lüktető stigmát.

Letépném magamról ezt a szorító fájdalmat,

de csak sebeimet simogatnám.

Haldoklik bennem a zuhanó csend,

az öreghold ring most felettem,

a falba vájt réseket meghagytam,

hogy még egyszer

utoljára…

visszatalálj hozzám, Anyám.