A Jóisten, az Arkangyal és Gedeon Simon kártyázgattak a teraszon, délutáni nyugodt hangulatban, mondhatnám szinte félálomban. Igazából tétje sem volt a partinak, belekezdtek, aztán lusták voltak befejezni, sőt Gedeon Simon kis híján elaludt, majdnem leesett a székről. Hogy leplezze az elszunyálást — mert mégis csak restellte egy kissé —, hatalmas lendülettel csapta az asztalra a következő lapot.
— Bemondom az ultit, ezt lessétek!
— Simon, Simon — korholta a Jóisten —, egyszerűen feküdj le, ha álmos vagy, de az asztalt ne csapkodd, gondolj a világmindenségekre.
A világmindenségek egy tálca alma formájában voltak jelen, volt ott piros, zöld, de még narancsszínű alma is, mindegyik egy-egy külön világmindenséget alkotott a maga törvényeivel, történelmével együtt. A gyümölcs kívülről gyümölcs volt persze, de belül mindegyikben végtelen terek sorjáztak galaxisokkal, lakott és lakatlan bolygókkal, szuverén idővel, a Jóisten vidám kedvében formálta alma alakúra őket és így tornyozódtak egy tálcán.
Gedeon Simon kissé elszégyellte magát, tényleg, még csak az kéne, hogy lepotyogjon belőle, ki tudja mi történne vele, a múltkor is lepottyant egy és behorpadt az egyik fele, kisebb ősrobbanást kellett előidézni benne, hogy kisimuljon.
— Fejezzük be, gyerekek — szólt és fel is állt az asztaltól, de nem figyelt eléggé és hát csak meglökte kissé.
Na, nem volt valami hatalmas lökés, mégis egy kisebb, zöld színű alma kigurult a többi közül és nagy lendülettel repült le az asztalról, Gedeon Simon utána kapott, sikerült is megfognia, azonban a lendülettől megtántorodott, kiesett a kezéből, le a földre és a következő óvatlan lépéssel Simon rátaposott.
Villámgyorsan kapta fel a talpát, de már nem volt mit tenni, annak a világnak láthatóan vége volt, mint amikor egy pöfeteg gombára tapos valaki, úgy szállt belőle a feketés por.
— Ejnye, Simon — korholta a Jóisten —, látod nem figyeltél. Ennek most már vége, kérlek dobd a szemétbe.
— Sajnálom, Uram, szabadkozott Gedeon Simon —, de hát majd csinálsz másikat, hát mi az neked? Talán még körte vagy cseresznye alakút is tudnál.
— Nem úgy van az, Simon — szólt az Arkangyal. — Valóban lehet bármilyet, azonban a benne lezajló folyamatokat, történéseket nem szoktuk befolyásolni, csak csendben figyeljük, mik történnek. Ez, amit most kidobtál 21 milliárd éves volt, és több bolygón volt élet, sőt a Föld nevűn magasan fejlett civilizáció virágzott, lassan az ott lakók kezdték felfedezni a törvényszerűségeket, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy eljutnak-e a felismerésig valaha, hogy miből is áll a világmindenségük.
— Hát tényleg rettentően sajnálom, megyek is haza, ez nem az én napom.
Szomorúan indult el, csak akkor vidult fel kissé, amikor a Jóisten utána szólt.
— De azért, Simon, holnap csak átjössz egy partira?
Legutóbbi módosítás: 2007.11.30. @ 12:25 :: Torjay Attila