Év apónak volt egy mihaszna fia Február. Soha nem fogadott szót édesapjának. Mindig mást tett, mint amit mondtak neki. Állandóan bolondozott, álarc mögé bújt, és ijesztgette az embereket.
– Február! Február, te sohasem javulsz meg – sopánkodott az apja – Meglásd, egyszer még bajba kerülsz.
Február csak nevetett apján, és elszaladt, hogy mókás maskarába bújjon. Barátai már várták az utcasarkon.
Este szerettek igazán mókázni, bolondozni. Ilyenkor lehetett legjobban megijeszteni a hazamen?ket. Hóból hógolyót gyúrt és nevetve megdobálta az embereket. Senki nem ismerte fel, mert a jelmez eltakarta az arcát.
Eleinte a járókel?k t?rték csínytevésüket, de egy nap az emberek megunták és elhatározták, hogy megleckéztetik az ebadta gyerk?cöt. Csak abban nem tudtak megegyezni, miképpen? Volt, aki azt javasolta verjék meg jól alaposan, és akkor majd elmegy a kedve a rosszalkodástól. Egy lány, akit egyik este jól megdobált hógolyóval börtönbe szerette volna zárni. De ezt a javaslatot, mindenki elvetette, mert mégis csak Év apó fiáról volt szó, és az öreget mindenki szerette a városban. Nem akartak neki bánatot okozni. Így más megoldást kellett keresni. Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy elmennek a kilencvenkilenc éves anyóhoz tanácsot kérni.
– Anyó, mit tegyünk, hogy Év apó fia megjavuljon? Barátaival mindig borsot törnek az orrunk alá. Már nem mehettünk ki az utcára, hogy tréfát ne ?zzenek bel?lünk.
Anyó hosszan elgondolkodott. Térült-fordult a konyhájában, megpiszkálta a kemencében a t?zet, majd mondta reszket? hangon:
– Nem kell mást tennetek, csak ti is öltsetek jelmezt, és vonuljatok ki az utcára nagy vigadalommal. Kiabáljatok, énekeljetek, táncoljatok, meglássátok Február a barátaival, úgy megijed, hogy kiszalad még a világból is, és magával viszi a zord, hideg telet. Lépteik nyomán hamarosan virágok fognak nyílni.
Az emberek megfogadták anyó tanácsát, és jelmezekbe bújtak, maszkot tettek arcuk elé. Olyan jól sikerült a beöltözés, hogy szinte senki nem ismert a másikra. Vidáman, hangosan, kurjongatva az utcára tódultak, és föl-alá rohangáltak a városban. Hamar a finom borral teli butykosok is el?kerültek, ami csak fokozta a hangulatot. Az egész város egy nagy vigadalommá változott.
Ez Februárt és társait annyira meglepte, hogy majd elájultak a csodálkozástól. Nem tudták mire vélni a dolgot. Eddig csak ?k bolondoztak, ijesztgették a járókel?ket, de most vetélytársaik akadtak, akik nem kímélve ?ket, a legvadabb tréfákat eszelték ki ellenük. Egy id? után már mindenki Februárt hajtotta és ?zte. Nem volt hová meneküljön, mindenhol megtalálták. Hiába rimánkodott, nem volt kegyelem. Visszakapta, amit megérdemelt. Nem tehetett mást, minthogy elmenekült a városból. Futott, ahogy a lába bírta.
Anyónak igaza volt, mert amint Február elt?nt lába nyomán virágok nyíltak, és dalolva megérkezett Március kisasszony.
Ett?l az évt?l kezdve, ha már az emberek unták a hideg, zord telet, és azt akarták, hogy február hónap minél el?bb elmúljon, jelmezbe öltöztek, maszkot tettek arcuk elé és dalolva, kurjongatva kivonultak az utcákra elkergetve februárt a tél utolsó hónapját.
Ezért is rövidebb néhány nappal február.
Év apó fia Február nem tudott belenyugodni a vereségbe, és hogy az emberek elkergették, kigúnyolták, ezért minden negyedik évben megpróbálja meghosszabbítani napjait, de mindig be kell látnia, hogy az emberek nem feledték csínytevéseit.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Apáti Kovács Béla
