Rozsdás kerítés öleli át az elhanyagolt, gazzal ben?tt kertet. A nyikorgó kaputól töredezett, régen talán fehér, de mostanra már szinte elfeketedett k?vel kirakott ösvény vezet a kis lépcs?ig a ház ajtajához. A bejárati ajtó fölött egy éjjel-nappal halvány vörösen pislákoló ég? fénylik, de már régóta nincs annyi ereje, hogy világítson is.
Az ajtó viszont nem nyikorog, ahogy kinyílik. Csendes és olyan akár a ház. Kívül kopottas, mállik róla az a maradék festék is, amit a fa még magán t?rt eddig, ám belül a szépen mázolt, kis ablakán függönyös szépség. A ház is ilyen; a világnak ódonságát, elhanyagoltságát mutatja, ám belül ápolt, frissen festett, mégis puritán berendezés?. A szobában egy szekrény, egy asztal, egy szék van és a falból, egy sorban 12 óriási ég? n? ki. Az a szék az ablak felé fordítva az utcára nézne, ha a sötétít? függönyt?l ki lehetne látni rajta.
A székben egy nagydarab, kövér ember ül, és kenyérhéjat eszik a hasára morzsálva. Szemei az ablakra merednek, de nem lát semmit, csak bámul. Talán nem is gondol semmire. Az arca mindesetre nem árulkodik arról, amit gondol, vagy érez.
Csend van az egész házban, még egy légy sem duruzsol sehol. Csak a kövér ember szuszogása hallatszik.
Egyszer csak villogni kezdett az egyik ég? a falon. A kövér ember, mintha csak érezte volna a felforrósodó ég?t, megrázkódott és súlyához képest villámgyorsan felpattant. Rá se nézve az ég?re lépett oda a szekrényhez és kihúzta az egyik alsó fiókot. Tele volt gumikeszty?kkel eredeti csomagolásban. Mintha egy gyors mosoly futott volna át az arcán, miközben kivett egyet, kibontotta és zsebre vágta. Elindult a kijárati ajtó felé.
Lefelé lépkedve a lépcs?n leért a kertbe. Gyorsan hátra sietett a sufnihoz és már hallotta is, amit ilyenkor szokott. Már nagyon vágyta ezt a hangot, tudta hogy megint jót tesz. S?t csodálatosat. Évekkel ezel?tt jött rá, hogy mi az élete értelme, miért küldte a sors a Földre. S?t talán Isten… biztos, hogy Ã??. Szinte elédobta unalmas életének megváltását, mikor meglátta, ahogy két gyerek kínozta azt a szerencsétlen macskát. Érezte, ahogy feler?södik a szél, és meg mert volna esküdni rá, hogy hallotta fentr?l Isten hangját:
„Tedd, amit kell és tudd azt, hogyan kell." És attól a naptól kezdve tette is kötelességét.
Hátraért a sufnihoz. Iszonyú macskavinnyogás hallatszott bentr?l. Belépett és a hang irányába fordult.
– Azért jöttem, hogy megmentselek… Téged is.
A látvány más embert kiborított volna, de a kövér ember örült. Egy macska verg?dött a lecsapó csapdában. Eltörte a gerincét. A kövér ember halkan dudorászott, miközben kivette a macskát a csapdából és lement vele a pincébe. Szerencsétlen macska csak lógott az óriási kezeiben és fülsüketít?en sírt. Hatalmas csattanással záródott mögöttük a pinceajtó.
– Boldog vagy igaz? Megmentelek a földi szenvedést?l, csak egy kicsit várjál még. Tudod, irigyellek titeket, megmentetteket. Találkoztok Vele és a többiekkel. Haha. Kár, hogy nekem még sok dolgom van itt lenn, mert szívesen mennék veled.
Letette, egy a pince közepén lév? asztalra. A falakon mindenféle furcsa eszközök lógtak egy-egy rozsdás szögr?l, és bár a félhomályban nem látszódik tisztán, de valószín?leg vér száradt mindegyikre. A kövér ember levett két kampót a falról.
– Ne félj, Ti mindig a mennyekbe kerültök és úgy csinálom, hogy az összes életed elvesszen.
Felhúzta a gumikeszty?ket, és kezébe vette az asztalra készített kést. Ezután, mint egy pantomimm?vész, olyan finoman mozgott. Elvágta a macska torkát, körbe a feje alatt. Csend lett. Beleakasztotta a kampókat a b?rbe, és húzgálni kezdte a farka felé.
Másnap felöltötte a legszebb ruháját. A pszichiáteréhez készült. Sajnos az emberek nem értik meg tette nagyszer?ségét, ezért kénytelen hazudni és titokban cselekedni. Egyszer meglátták, mikor még tapasztalatlan volt a megváltásban. Az ostobák azt hiszik az angyalok, és Isten végzik azt. Pedig nem. És egyszer biztos, hogy eljön értük is, ha megérdemlik, egy olyan valaki, mint ?, csak az a Valaki, az emberek megváltását végzi majd. A kövér ember már nagyon várja az ? Megváltóját. Biztos, hogy az lesz élete legdics?ségesebb napja.
Odaért a kórház elé. Még egyszer végignézett magán, majd belépett. Bejelentkezett a portán, ahol pár telefon után beengedték és elmondták neki a szokásos útvonalat a szokásos ajtóhoz. „Azt hiszik hülye vagyok. Már ki tudja hányadszor vagyok itt és mindig elmagyarázzák az útvonalat – dohogott magában, miközben a doktorn? felé tartott." Bekopogott. A doktorn? nyitott ajtót.
– Üdvözlöm. Örülök, hogy látom – mosolygott a kövér emberre, aki belepirult az utolsó mondatába. Az öreg nem szólt csak biccentett egyet és leült a szokásos, elny?tt, kopott, b?rfotelba. – Hogy vannak a macskái?
– A doktorn? tudja jól, hogy már nem foglalkozom állatokkal.
– Dolgozik már?- tette fel a kérdést a doktorn?, úgy mellékesen, mintha nem is érdekelné a válasz. – Egy hónapja munkanélküli, igaz?
– 37 napig voltam egészen pontosan, de tegnap óta egy temet?ben dolgozok, mint éjjeli?r. Váltásban leszek egy öregúrral.
– Gratulálok. Ez egy fontos lépés a cél felé. Mert a célunk a…- felvitte a hangsúlyt – … a teljes gyógyulás.
Egy órát beszélgettek még, majd a doktorn? felírt gyógyszereket és odaadta az ajtóban a vényeket.
– Szedje rendesen – mondta és bezárta az ajtót.
„Ha hinne az Útban párom, lehetne."
Hazafelé menet ? se tudta miért, de megint az emberi Megváltó jutott eszébe. Vajon ki lehet az? Isten szemében tetszet?sebb, amit ? tesz vagy egyenl?nek tekinti ?ket? ?hogyan csinálja? Elkábítja majd el?tte vagy tudatánál lesz? Csupa kérdés, de választ majd csak akkor kap, ha eljött az ideje megtérni Teremt?jéhez. Elgondolkodva sétált az utcán és nem is figyelte igazán, merre járt, pedig ez nem volt rá jellemz?. Mindig ugyanazon az útvonalon közlekedett és próbálta ezt ugyanabban az id?pontban megtenni nap, mint nap. Nem tudja miért, de ez a nap valahogy más, mint a többi. Nem tudná megfogalmazni, de valahogy másképp érzi magát, mint szokta. Sebaj, eltelik majd ez a nap is és lesz ideje kitalálni, hogy mi játszódott le benne.
Egy kis sikátorba tévedt és csak jó negyven méter után ébredt rá, hogy hol jár. Megállt, elgondolkodott, hogy tovább menjen, majd hirtelen elhatározással megfordult.
– Add ide a pénzed, te szemét.
Három fiatal suhanc állt vele szemben egy-egy élesnek t?n? késsel. Elfutni nem tudna, ha meg kiabálna, ki tudja, hogyan reagálnának. A támadók egyre idegesebbnek t?ntek. A kövér ember nem reagált és ezzel meglepte ?ket. Mindhárman kiabálni kezdtek. Az öreg nem mozdult erre sem. Elkezdtek hadonászni a késekkel.
– Meg akarsz halni, dagadt?
– Nem – válaszolta egyszer?en.
Az egyikük, mintha csak erre várt volna, szúrt.
„Kinek a vére ez? Az nem lehet! Nem! Nem jött el a Megváltóm. Ez egy senki volt. Isten nem engedi… nem engedheti… fáj. Nagyon fáj… Istenem segíts rajtam. Mindig tettem, amit akartál. Segíts most rajtam, ahogy én segítettem… Mi ez a fény! Ki az ott?
– Végre találkozunk ember! – Furcsa, mély hang volt.
– Nem látlak tisztán. Ki vagy? – kérdezte, pedig tudta, hogy Isten egyik angyala.
– Nevezz úgy, ahogy akarsz, bár ti emberek leginkább sátánnak szoktatok hívni.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: baratfalvyzsolt