dr Bige Szabolcs- : Mégsem kellett volna

Nyomtatás

Mégsem kellett volna bemenni abba a bárba.

De annyira kiszáradtnak éreztem a lelkem az egész napos sziszifuszi tárgyalások után, hogy úgy éreztem, egy pohárka fehér kubai rum helyrehozna.

Kellemes félhomály fogadott, és ahogy a bárpulthoz közeledtem, megláttam

Ott ült a magas széken. A szemei úgy csillogtak, mint a gyémánt.

Lehuppantam a mellette levő üres székre, miközben a régi sláger járt az eszemben: „ne nézzen így rám, a gyönyörű szemével…”, de csak annyit szóltam:

— Te itt?

Még, hogy én? De te mit keresel itt ilyenkor?

— Menekülök.

— Honnan? Hova?

— Magam elől, és te előled.

Megütközve nézett rám.

— Neked mi a bajod? Én jól érzem magam, ha mellettem vagy…

— Látod, én nem. Felzaklat a látásod, a szemed, a hajad, az illatod.

— És az baj?

Nem ért ez a lány semmit. Tudhatná, hogy le vagyok kötve. Van barátnőm, és nem akarok gubancot.

— Most mit bámulod a poharadat! Azt kérdeztem, baj?

— Mit tudom én? Már semmit sem tudok.

— Akkor fizesd ki az italodat, és… — és megfogta a kezem.

Mégis érdemes volt bemenni!