Isten elfáradt a teremtésben – olyan pontosan,
olyan tökéletesen sikerült
minden, hogy már ? maga is unta
menny és föld harmóniáját.
Ivott pár pohárkával és
a tervez?asztal fölé ült.
Izmokat képzelt, bundát
és csíkokat – valami merészet,
merészebbet, mint azok a szerencsétlen
jószágok, amiket a Kígyó néhány nap
alatt letérített a helyes útról.
Húzott pár vonalat remeg? kezével,
majd azt mondta: TIGRIS!
És a szóra életre kelt
a létezés új formája.
Csíkok, narancsbarna ?rület,
az új kor izmai, inai és tökéletesen ívelt csontváza,
az Isten agyába látó zöld szemek –
„Te pedig tökéletesebb leszel, mint az ember volt,
és h?séges maradsz hozzám mindhalálig!"
A Tigris csak nevetett.
Isten kezébe harapott fehér agyaraival,
a vér a földre hullott, bel?le
sakálok, hiénák, rókák sarjadtak.
A Tigris széttörte a kapukat.
Menekült.
Isten véres kezét egy széttépett kerub szárnymaradványával
átkötve átkozódott.
A kezdet
egyúttal maga volt a vég.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.24. @ 13:20 :: Kántás Balázs