Valahol lobog még
egy koszlott, vén
ballonkabát, valahol lép még
két megfáradt láb,
de a helyet
meghatározni már nem lehet.
Valahol vagy és valahol vagyok,
valahol ébrednek holnapok,
de hiába keressük a kijáratot,
nem találunk mást,
csak csontokat, kék halált,
még tart a tánc,
mintha sosem értek
volna véget a lépések,
mi pedig táncolunk, pörgünk, forgunk,
örvénylünk szinte mindenkivel,
csak egymásba nem illeszkedik
már a kezünk –
a fekete függöny pedig
csendesen elénk hull, és
nem látjuk a másikat a túloldalán.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.17. @ 23:19 :: Kántás Balázs