a tegnap fognyomai
vérzenek a mán
húzza maga után
foltos fehér zászlaját
az álmok homokjában
ujjaim körbefonják a horizontot
egy homokbuckán hímzem
régi gyermekdalunkra
a halált
szádba csók helyett
almát ad a hold
a könnyű méreg
úgy fekszik szemhéjadra
mint a dombokra
az elfelejtett naplemente
fújni kezd a szél
magamra húzom magányodat
gyufa után kotorászol
de inged alatt csak csupasz bordáid
s egy elsárgult köteg levelet találsz
régi kecses betűid lángra gyúlva
végtelen avarszőnyeggé válnak
s te még utoljára belegázolsz
lábad alatt zizegve porlad a múlt
a tegnap fognyomai
vérzenek a mán
foltok kopott fehér
és foszló zászlaján
elejti, puffan halkan
homok libben vagy avar
régi gyermekdal zeng valahol
aztán már görcsösen hadar
szádban alma, elkárhozol
a méreg zárja le szemeid
míg nekem vörös avart hozol
feküdj csak, én átölellek
esténként az álmok sivatagában
halálunkon úszik át egy felleg
Legutóbbi módosítás: 2007.12.06. @ 13:44 :: Kovács-Cohner Róbert