cinóber véremmel festem át az eget
csapzott ecsettel
csak csapzott lehet
folyjék meg rajta az alkony
s ha kertem végébe kéretlen lopózott
hát maradjon
két est között
tüskebokrot hajt a mezsgyém
és déltengeri gyöngyöket csókol az éjbe
gauguini pöttyök kéje
bomlott palettán
a tüskék között vonyítás senyved
csavargó botján nyüszítve
odébb áll
mélykék árnyakat vonszolva
a hold
a házak falát pásztázza végig
szögesdróton citerázik
a sikátorban ?rt jár a viheder
kioltja az ablakokat sorra
rég leemelt feszület helyén
sziluett dereng
borzongva
s ha toronyiránt okker ménesén
mégis kukorékolna a hajnal
galagonya tövébe heveredek
vonyítani
a tüskebokor logikáján
talizmános próféták kuncognak
