De sokszor eszembe jutott már, olyasmit jelentett nekünk a római temető, mint Nemecsekéknek a grund. Az Árpád hídtól pár villamos megállónyira a végállomásnál volt egy kisebb domboldalon, és inkább kicsit elhanyagolt ligetnek nézett ki, semmint temetőnek. ’66 tájékán, hétvégeken kirándultunk oda távolabbi rokonommal, egy nyugdíjas ügyvéddel és barátaival, kiszakadva a pesti nyüzsgésből egy-egy délutánra.
Tavasszal különösen szép volt, vadgesztenyefák és orgonabokrok virágoztak, a bokrok között ösvények kanyarogtak, és sok helyen látszottak még a római sírkövek. Ott szövődött az első szerelmem is, labdáztunk, zsíros kenyeret ettünk, az öreg ügyvéd tudott latinul, sokszor órákig böngészte a feliratokat. Bár Óbuda vége volt, de mintha a világ vége is lett volna, valami időtlen, ősi nyugalmat érezhetett, aki lefeküdt a gesztenyefák alatt.
Nem tűnt kegyeletsértőnek, ahogy ott szaladgáltunk, játszottunk, bár mindenki visszafogta magát kicsit — mégis csak egy temető.
Egy csorba sírkőnél szoktunk letelepedni, bár jó része hiányzott, mégis olvasható volt a felirat egy töredéke: Romanius Livius Capito… Valami lovas katona lehetett, a ló fele is látszott. Aztán ez lett a jelszó is, általában úgy kérdeztünk rá a kirándulásra:
— Meglátogatjuk Lívius barátunkat?
Jó rég volt, az öreg ügyvédre is már csak egy kő emlékeztet.
A közelmúltban többször jártam arrafelé, bevillant a domboldal, a villamos végállomás, nem ment ki a fejemből, addig kísértett, amíg megkerestem.
Megálltam a közelében, nagy nehezen átvergődtem a Bécsi út forgalmán, és kis hezitálás után azonosítani tudtam, bár szinte minden megváltozott…
Bekerítették. Belöktem a kaput és felsétáltam egy darabon. Valahol azon a tájon, ahol anno tanyázni szoktunk irodaház emelkedett, eltűntek a kövek, egyenesre dózerolt, csupasz terep csúfoskodott a ligetek helyén. Nyilván lakópark vagy társasházak lesznek ott, a terület legszélén azért még fel lehetett fedezni egy-két véletlenül megkímélt orgonabokrot.
Megette a fene ezt a mohó, nyüzsgő világot. Szegény Lívius neked most már tényleg véged.
Egy baráttal megint kevesebb.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.27. @ 10:51 :: Torjay Attila