Fövényi Sándor : Lila hold

Nyomtatás

Sötétségben élek, nem látjátok arcomat,
egész testemmel a lila holdat hallgatom.
A heroin, drogok, tabletták árnyékában,
sorvadt ínyemen már senkinek se kell kacaj.
Pedig átléptem a szél, a napfény kapuján,
idegen, e valószer?tlen tárgyak között.
Szomjas vándor a semmibe vezet? úton,
a kórházi ágy újra élesztett magányában.
Tudom, el kell lopnom Ariadné fonalát,
melyb?l ingemet szövi a kétségbeesés.
És foszló rojtját az éhes t?re kötözve,
majd újra, s újra megtalálom az ajtókat,
a reménytelenség átkozott labirintusán.
Még át kell hoznom a fák árnyait a túlról,
fekete gyökereik belen?ttek húsomba,
mert vérem fehér sarával öntöztem ?ket.
Így levelük arannyá változott hajamban,
amit szederjes szám ezüst csókra cserél.
S lehet, hogy Júdása lettem önmagamnak,
lám sikolyaimból sodort köteleim várnak,
és sosem volt b?nbánatom bíbor papjai,
csak kettétörik szememben keresztjeiket.
Ám tudom, engem is utolér a megváltás,
de tövis koszorúm szavakra cserélem,
és a szél, a holdfény, az es? kapujára,
melyek minden éjszaka felisszák álmaim.