III.
Újra sokáig egyedül volt. Ha lehet, most törte a fejét leger?sebben, mert végre tökéleteset akart teremteni. Nem engedhette meg magának az újabb kudarcot. Tudta, hogy a többi isten mosolyog rajta a háta mögött, és ha még nem gúnyolják egymásközt, nemsokára az az id? is elérkezik. Ebben biztos volt. Ha most nem alkot valamit, ami békésen megfér az emberek mellett, biztosan mindenki róla fog beszélni, mint a leggyengébb, legügyetlenebb istenr?l.
Újra csak a Földet kémlelte, mi lehet az, ami még hiányozhat róla.
– Élesen és nagyon részletesen kell nézel?dnöm – gondolta. – Valami békéset kell teremtenem.
Ahogy nézel?dött, pillantása a hatalmas vizekre esett. A vizekre, ahol a növényeken kívül nincs semmilyen élet.
– Olyan él?lényt kell teremtenem, amely a vízben van otthon. De nem ruházom fel tudással, nehogy újabb rossz történjen. Békés állat lesz, gyönyör? és olyan, melyhez még nincs fogható.
Újra dolgozni kezdett. Éjjel s nappal alkotott. Úgy döntött sok fajtát teremt. Kisebbet, nagyobbat, színesebbet, szürkébbet, gyorsabbat és lassabbat, édesvízit és tengerit. Egyszer? testet, uszonyokat és érdekes, szétálló farkat teremtett, amivel teremtménye könnyen hajthatja magát, és könnyen változtathatja irányát a s?r? közegben. Amikor már készen volt jó néhány, a tavakba, folyókba és tengerekbe engedte ?ket, majd életet lehelt beléjük. Saját nevéb?l kiindulva halaknak nevezte el legújabb teremtményeit.
Az emberek el?ször kissé megijedtek a halaktól, mert még sosem láttak hasonlót. Majd amikor látták, hogy jámbor teremtmények, s?t rögtön elillannak, ha valamit közéjük dobnak, bátran bemerészkedtek a vízbe, és nyugodtan fürödtek. Nem zavarta ?ket, hogy a vízben egészen más teremtmények is vannak, mint ?k.
Egyszer aztán egy gyerek kenyérmorzsát szórt a halak közé, mire azok s?r?n az élelem köré sereglettek és hamar szétkapkodták. A gyerek otthon nagy örömmel mesélte ezt mindenkinek, feln?ttnek és gyereknek egyaránt. Az emberek egyre gyakrabban hajigáltak kenyérmorzsát a vízbe, hogy kedveskedjenek a halaknak.
Már elég régen ismerték ezt a titkot, melyet a kisfiú véletlenül felfedezett, amikor egyszer egy ember a fejébe vett valamit. Kis horgot készített, azt hosszú zsinórra kötözte és a horog végére kis kenyérgombócot nyomott. Este aztán, amikor senki nem láthatta, kiment a legközelebbi tóhoz, hogy behajítsa a vízbe a horgot. Nem kellett sokáig várnia, amikor a zsinór rángatózni kezdett. Gyorsan kihúzta és látta, hogy egy szép nagy hal ott verg?dik, szájában a horoggal. Levette a halat, és egy k?höz csapkodta, mígnem a hal ki nem lehelte a lelkét. Az ember ezután tüzet rakott, nyársra szúrta a halat és megsütötte. Félve kóstolta meg, de kellemesen csalódott. A halnak gyenge húsa és finom íze volt. Fogott még egyet és mégegyet, és addig csinálta, míg jól nem lakott. Elégedetten ment haza. Másnap este aztán újra kiment a tóhoz, de most a horgos zsinórt egy hosszú bot végére kötötte, hogy a tó mélyebb részén is próbálkozhasson. Még több halat fogott, még nagyobbakat és ezt egyre nagyobb kedvvel csinálta. Aztán egy napon eldicsekedett vele a barátainak, akik legközelebb vele tartottak a horgászatban – így nevezte el. Hamar híre ment az emberek között, hogy milyen jó a halhús és lassan mindenki horgászni kezdett. Tele lettek a vízpartok horgászokkal, és egyre kevesebb hal lett. Halek nem tudta, mit tegyen. Nem ? teremtette az embereket, nem is tilthatta meg nekik, hogy gyilkolják a teremtményeit. Így gyorsan még több halat teremtett, de ezeket már olyan képességgel ruházta fel, hogy egyszerre sok utódot tudjanak a világra hozni. Az emberek pedig tovább horgásztak.
Egyszer aztán valaki kitalálta, hogy hajóra száll és a legmélyebb vizek halaira fog horgászni, hátha ott még nagyobbak élnek. Halek ezt nem t?rte tovább. Hatalmas halakat teremtett, nagyobbakat, mint az emberek hajói. Bálnáknak nevezte el ?ket és megparancsolta nekik, hogy borítsák fel az emberek hajóit. Az emberek nagyon megrémültek, amikor az els? hatalmas bálna megjelent mellettük és rájuk borította vízi járm?vüket. Ezeket az embereket aztán soha többé nem látták viszont és félelmetes meséket találtak ki a tengerekben él? szörnyekr?l, akikt?l nagyon rettegtek. Mivel nem tudták bebizonyítani, hogy a szörnyek valóban léteznek, kis id? múlva újra hajóra szálltak. Amikor horgaikat és új halfogó fegyvereiket, a hálókat a vízbe vetették, jött egy hatalmas bálna és felfordította a hajójukat. Ezek az emberek viszont már tudtak úszni, így nagy nehezen hazaevickéltek. Elmesélték, hogy mi történt velük és, hogy a bálnák csak felfordítják a hajókat, de az embereket nem bántják.
Ekkor még nagyobb, még er?sebb hajókat készítettek, amiket a bálnák már nem tudtak felfordítani. Ekkor Halek megteremtette az egyszarvú bálnákat, a narválokat, hogy azok meglékeljék a hajókat. Velük egyszerre pedig a vérszomjas cápákat is megteremtette, hogy az emberek ne juthassanak ki élve a tengerekb?l.
Az emberek egy id?re felhagytak a tengeri halászattal és horgászattal, és a folyókra hajóztak, ahol nem voltak se bálnák, se narválok, se cápák. Halek ekkor megteremtette a krokodilokat, hogy azok elrágják az emberek hálóit, berántsák ?ket horgászbotjaikkal együtt a vízbe, majd jól belakmározzanak bel?lük.
Az emberek már a folyókba sem merészkedtek többé, de még mindig ott voltak a tavak. Ezek túl kicsik voltak ahhoz, hogy bármilyen szörnyeteg is megélhessen bennük. Halek pedig rádöbbent, hogy mit csinált. Teljesen belefeledkezett saját munkájába és azt vette észre, hogy a vízi lények már nem csak az emberekkel viaskodnak, de egymással is. A bálnák megeszik a halakat, a cápák pedig bálnára vadásznak. A folyókban pedig a krokodilok táplálkoznak a halakkal. Halekben egyszerre gyülemlett fel a temérdek szégyen és harag. Nem akart többé a többi isten szeme elé kerülni. Csak nézte az embereket, ahogy lassan az összes vizet meghódítják, egyre er?sebb hajókat, horgokat és hálókat készítenek, és az ? teremtményeit pusztítják. Ekkor éktelen haragra gerjedt. Olyan bosszús volt, mint még soha. Kiszemelt egy hajót az egyik tavon és hirtelen ötlett?l vezérelve széllé változott. Hatalmas hullámokat vert, felborította a hajót, az embereket pedig megfojtotta. Ezután forgószéllé változott, felkapta a vizet, és a vízparti településeket mind elárasztotta. Amikor pedig végzett minden hajóval, minden településsel, lenyugodott és gyenge szell?vé változott. Aztán rájött hogy saját magából olyasmit teremtett, ami még nem volt soha, és aminek nagy haszna lehet. ?lett a szél.
És azóta érzik magukon az emberek és minden él?lény, ha Halek, az isten, aki széllé változott, ott van körülöttük. Ha mérges, akkor vihart szít, ha nyugodt, akkor gyenge szell?ként simogatja az emberek arcát. És gyakran felidézi azokat az id?ket, amikor még isten volt és eszébe jut, hogy miért sz?nt meg az lenni. Ilyenkor hatalmas viharokat szít, forgószél, orkán képében tombol és bosszút áll az embereken, akik már nem emlékeznek rá, hogy miért teszi ezt velük.
Így történt, hogy a balsorsú isten megpróbált hatalmas társai mellé kerülni s végül ? lett az, akit a leggyakrabban érez a világ, mégsem emleget istenként.
(Dunaszerdahely, 2004)
Legutóbbi módosítás: 2008.01.31. @ 12:32 :: Francis W. Scott