Kastély Máté : Kit senkinek szültek

Nyomtatás

Én nem születtem szegényen.

S így nem is kenyerem

a kérkedés,

hogy ím mégis mire vittem.

S még vád

se érhetne érte:

gyöngére,

éhes a világ.

Mégis folyton fölbukó kérdés:

Hogy e kevés,

Mi nem szegényes;

Vitt-e valamire?

Én nem születtem gazdagnak.

S így nem is lett több út,

mint másnak csak úgy

A puszta vérét adnak.

Én, ugyanezért,

Csak nehezebb batyút

Roskadó vállamnak,

mit a messze mindenség

Meztelen köde tép.

Hát így lettem néma kút:

ki krisztust és árulót

egyazon tükörbe füröszt.

És nem születtem se okosnak,

se szépnek,

se konok-

kevélynek,

se er?snek,

se bölcsnek,

se büszkének ,

se h?snek.

Nem születtem én

se színesen se szürkén.

Se ma viruló kéken.

Se csonkán, se egészen;

Se árván,

Hogy mondhatnám:

Születésem

Balsorsa is fáj már.

És nem születtem magyarnak,

Se cigánynak

Se szerbnek.

És senkinek se születtem

Ki kellett.

Csak Anyámnak,

Apámnak,

Szerelmük hajló ágán

Viruló virágnak.

És kemény, sárga körtének,

Mit ölükbe ejt az élet.

Miképp a hold,

mint fejet hajtott

aranyló bókot

Hajnalt ejt a határnak.