Lehajtott fejjel,
mint akinek se érdeme,
se kegyelme,
mint valami
magába szakadt
szánalmas elme
sunnyogott el a múltba,
lapulni, belefakulni
az amúgy is
már nagyon tavalyi
évnek nevezett egység.
Micsoda kaland,
amint ember strukturál id?t,
jöv?t becserkészve próbál
ura lenni
(becsapás)
micsoda ?si ösztön, vagy
szokás perceket költeni,
tölteni mindezt szerkenty?be,
mennyi vacak kattogás,
mi végül semmire se
való, nem halad,
csak marad egy rakás ócskavas!
Na és mi is maradt
abból a lefogyott, falnak rogyott
tavalyból:
némi hév,
vagy t?z
még f?zne hozzá,
ha nem vadulna gazzá,
nem szenesedne salakká…
Ejnye, néhány vadvirág!
Épp a kedvencem,
szívemnek a leglilább,
legsárgább,
legszebb
bel?le való,
a tavalyba haló
föld alá szépül?,
múló id?b?l!
Legutóbbi módosítás: 2008.01.02. @ 21:06 :: Kerekesné Varga Veronika